Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

niusi I. tc-el (a jobbágykérési eljárás szabályai mindenütt megtartandók) és az 1680. májusi XXI.-el (az addig törvényesen el nem adott jobbágyok visszakövetelhctők, a jövőben senki se fogadjon be szökött jobbágyot). Az utolsó évtized nagyobb gondjai közt pedig amúgy is háttérbe szorul ez a valójában amúgy is érdemen felül szabályozott kérdés: csak 1683 júliusában hoznak törvényt (II. tc.) az ez évi tatárátvonulás idején elfutott jobbágyok visszaviteléről; 1684 márciusában a következő országgyűlésre napolják el az ügyet (VI. tc), és csak az 1689. július-augusztusi országgyűlés hoz törvényt az 1685 óta elszököttek per nélkül, a tulajdonjogot bizonyító oklevelekkel való visszahozásáról (VI. tc). Ennyit a jobbágykereső törvényekről. Csak azok az országgyűlések, amelyek törvényanyagát ismerjük, 165 ilyen tc.-et alkottak. Rendszert eléggé nehéz találni bennük a korszak társadalomtörténete ismeretének jelenlegi fokán. Legfeljebb bizonyos nagyobb politikai fordulatokhoz (a nagy uralmi válságokhoz, 1607, 1630, 1649) vagy rendkívüli eseményekhez (1683-as tatár átvonulás) lehet hozzákötni kisebb hányadukat, de még e tekintetben sem egyértelműek a dolgok. Az 1599-1600. évi nagy mozgások közepette a nemesség egyre-másra igyekszik megerősíteni jobbágyait illető jogait is, a második nagy uralmi válságban és az egyre vészterhesebb 1680-as években pedig alig van szó erről. Bethlen Gábor kormányzata idején jobbágykereső törvények tömege születik (igaz, annak is jeléül, hogy ez a kérdés lényegében a rendek belügye, és csak határain érinti a fejedelmi jogokat - fiscalis birtokok, sóaknák stb.). A törvényanyag, rendkívüli méretei ellenére is, eléggé egyszínű: a szökött jobbágyot már a fejedelmi korszak előtt vissza kell adni, és ez a kötelezettség, ilyen vagy olyan, de egészében véve százalékosan sohasem jelentős mentességekkel, mindvégig érvényes, csak a keresés határidői, módozatai változnak. A rengeteg helyi szabályozás (mentességek nyújtása és újra biztosítása, illetve ezek és a visszaélések törlései, a körülményekhez igazodó helyi szokások megerősítése és azokhoz szabott új törvények hozatala stb.) csak díszítőelem ezen az általános képen. Egy azonban bizonyos: a 16-17. század Erdélyében ajobbágy az érték, és nem az elűzésével vagy elmenekültével pusztán maradt föld (amelyre még a következő másfél században is buzgón telepítik vagy hagyják települni a munkaerőt); a százhatvanegynéhány tc. talán elégséges bizonyság erre. És arra is, hogy milyen súlyú kérdésnek tekintette a maga számára a nemesség ezt a kormányzati szempontból evidensen kisebb jelentőségű ügyet. Mindenesetre többszörösen fontosnak, mint bármi más, a jobbágy helyzetével összefüggő kérdést: helyezzük egymás mellé a jobbágykereső törvényeket és a