Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

sokból is kitűnően, kifejezetten a generálisnak volt célozva), hogy ki-ki a magáén tartassa maga és szolgája lovait, és ne másokén; hogy a rabságban tartott nemesek elbocsátandók (akinek igénye van velük szemben, keresse per útján); az erővel jobbágynak tett szabadok felszabadítandók; nem szabad rendű szolgákat bűncselekmény esetén minél előbb törvény elé kell állítani. Feltehetően Béldi ellen irányult a szabad kereskedelem akadályozását eltiltó rendelkezés is. A rendek szokatlan keménységgel kívánják e jogaikat biztosítani. Az e rendelkezések miatt bosszút álló vagy ezek megbontására törekvő személyekre a ligában megszabott büntetést (tehát nótát) rendeltek. (A nemesi jogokat Béldivel és általában a nagyurakkal szemben védelmező XVIII. tc. hosszú szövege mellett szerényen lapul meg a XIX. tc, amely a nemesi szabadságok sérelmeinek ^fejedelem által ígért orvoslását — időhiány miatt - a következő országgyűlésre halasztja.) Béldi már rég a Héttorony foglya, és Erdélyben maradt híveit is ártalmatlanná tették, vagy maguktól visszahúzódtak, amikor az 1679. május-júniusi országgyűlés még biztonság okából törvényben mondja ki (XVI. tc), hogy a székely vitézlő rendek csak értékük szerint tartsanak szolgákat (elvágva ezzel a magánhadseregek tartásának útját). Nem ritkán volt tárgya a törvényalkotásnak a városokban élő (általában egyházi) nemesség és polgárság viszályainak ellátása. A kérdés súlyának megítélésére szögezzük le: összesen három városban kellett törvények útján szabályozni nemesek és polgárok együttélését, Enyeden, Váradon és Kolozsvárott. Enyed ügye I. Rákóczi György uralma elején tűnik fel a törvényekben; akkor még csak az ottani nemesek és polgárok közt folyik vita a vész esetén „az kastélyban" biztosítandó menedékről. Az 1631. június-júliusi XII. tc. úgy próbál megoldást adni, hogy kötelezi a városiakat a nemeseknek „kamara helyecskék" adására a várban (akinek nincs, szakasszanak), de azok is minden terhet együtt viseljenek a várhoz a polgárokkal szükség idején. Azt, hogy a rendezés rcalizálódott-e, vagy a már említett 1643-as törvény bolygatta-e fel újra a kedélyeket, amely általában a Fehér megyeieknek rendelt helyet az enyedi várban - nem tudni, de az 1644. januári országgyűlés már a fejedelmet hatalmazza fel (III. tc-éveí), hogy a fejedelmi tanács, tábla és a vármegye főispánjai jelenlétében döntsön a vitában. Erre a Habsburg-ellenes háború miatt nem lévén mód, 1646 márciusában megújítják ezt a felhatalmazást (V. tc). Az elkövetkező jó két évben sor is kerülhetett a rendezésre, mert az 1649. január-márciusi VII. tc. már létrejött egyezség érvényességét mondja ki, a korábbi biztosokra hárítva a még függőben levő ügyek ellátását.