Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)
III. A kormányzatot illető törvények
mek fokozására tiltják cl az az év május-júniusi országgyűlésen (VI. tc.) a só bagaricás szekereken való hordását. Az 1671. őszi rendi megmozdulás két idetartozó törvény terméke közül az egyik (november-decemberi XXX. tc.) a portus görög bérlői elleni éllel mondja ki: a jövőben elsősorban a haza fiainak kell felkínálni a portus bérletét, azok a generális perceptor kezéhez fizessék a török adóba onnan járó 20 000 tallért, egyben fenntartja a portusi vámot. A másik (XXXI. tc.) egy portusi inspectort, Alvinczi Istvánt és a mellette működő Lipcsei Györgyöt számoltatja el egy állítólag ország számára, a rendek szerint azonban indokolatlanul felvett kölcsönről. 1678 júniusában (VI. tc.) a Hunyad megyei új portusokat törlik el. A sóhajózásra vonatkozó törvények közül az első, az 1638. április-májusi XVI. tc. a szamosi hajózás érdekeit szolgálja (panasz lévén arról, hogy egyes helységeknél malomgátak emelése akadályozza a hajózást, az illetékes törvényhatóságok főtisztjei vizsgálják meg e gátakat, és biztosítsanak szabad utat a sóhordó hajóknak); ezt bővíti ki az 1640. április-májusi XIV. tc. (a Szamoson általános vizsgálat tartandó a gátakról, és a fejedelem vágathassa el a káros gátakat; a Maroson is biztosok szemrevételezzék a sószállítást akadályozó gátakat). Az 1670. decemberi IV. tc. az alvinci Maros-part szemrevételezéséről és ott a sóhajó vontatóinak ösvény biztosításáról rendelkezik. A sókereskedelem kérdését (ti. a fiscusét vagy tisztjeiét - a sókereskedelem egészére vonatkozó rendszabályokat már másutt tárgyaltuk) elsőnek az 1591. novemberi III. tc. érinti, eltiltva a kincstári tisztviselőknek, de elsősorban a kamaraispánoknak a sóval való kereskedést. Az aknára sót venni menő szegénységen való húzást-vonást (ajándék exigálását) tilalmazza az 1633. április-májusi XXVI. tc. (ezt újítja fel — a felsó ki nem adását is büntetve - az 1671. november-decemberi II. tc). A többi ily törvények Apafi-koriak: az 1664. júniusi I. tc. az akkor a török sarc fizetésének céljára a rendek kezén levő portusi haszon védelmére szab szigorú büntetést az 1664. január-februári gyűlés óta a portuson alul sóval kereskedőkre, a II. tc. egyik intézkedése a só árát szabja meg. Az 1668. január-februári XXXI. tc. szintén fiscalis érdekek védelmében mondja ki: a sójukat nem a portuson hajóra adók a só portusi árán túl 200 Frt büntetést fizessenek; a Maros mentén sóval kereskedők egy hétnél tovább ne tartsák azon falvakban árujukat, különben a hajóra csempészés gyanújába esnek, és sójuk elfoglalható. Ezt a (közben a Compilatába is bekerült) törvényt erősíti meg az 1675. november-decemberi IV. tc. Az utolsó ilyen törvény, az 1679. május-júniusi VIII. tc. a máramarosi sókereskedés ügyének rendezésére hatalmazza fel Bornemissza Annát (mint Huszt zálogbirtokosát)
