Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

őmaga értelméből és ítéletiből" fogadhat fel zsoldosokat, ő fizeti őket, az 1593. évi rendkívüli adó, a kalangyapénz conservatorai az ő nyugtájára szükség esetén kölcsönöznek. (Emellett külön felhatalmazták bizonyos, a sereg, illetve a pénzkezelés számára szükséges beszerzésekre; pontos könyvelésre volt kötelezve - II—IV., VI-IX., XI. tc). A rendi mozgalom 1594 nyarán bekövetkezett bukása persze magával rántja a rendi pénztár intézményét is - igaz, formailag nem azonnal; az 1594. augusztus-szeptemberi országgyűlés még annak rendje-módja szerint betölti a pénztár kivégzett, száműzött stb. tisztségviselőinek helyét, Kendi Gábor helyett Bánffy Gábort választva conservatorul (XXIV. tc). A kalangyapénzre felügyelő bizottságba Forró János, Szalánczi György (és egy harmadik személy) helyébe Thoroczkay Lászlót, Wesselényi Gáspárt és Tráthay Jánost (XXV. tc), fizetőmesterül Gerendy helyett Theke Ferencet választják (Gerendytől számot vétetvén és a nála levőket átadatván Thekének - XIV. tc). A funkcióját vesztett rendi pénztár azonban elhal. Csak az 1614. február-márciusi országgyűlés nagy rendi fellélegzésében kerül sor (akkor is fejedelmi biztatásra) a publicum aerarium újrafelállítására: a nemesség (maga, nem jobbágyai - ami persze formai dolog) kapunként 2 Frt-ot adózik e célra, a rováson levő városok fejenként 20 pénzt (az égetteket kivéve), az egyházi nemesek vagyonuk szerint 80^10 pénzt, a várak darabontjai 20-at, a szászok (az égetteket és Szebent kivéve) 20-at, a székelyek egyelőre csak ígéretet tettek: ha a fejedelem megtalálja eziránt natiójuk gyűlését, nem vonják ki magukat a dologból (V. tc). Ezzel azonban a rendi pénztár végleg eltűnik az országgyűlések témaköréből. Az előbb ismertetettek ellenkezőjére, a fejedelemnek (és tanácsának) adott adóügyi felhatalmazásra is csak két esetben találunk törvényt a fejedelmi korszakban. Az első az 1542. decemberi törvény, minthogy a töröknek meg kell fizetni az adót, Izabella és tanácsa intézkedjék eziránt. A másik az 1661. április-májusi VII. tc, amely szerint a fejedelem és tanácsa a sarchoz is hozzányúlhat (de csak az ország megmaradása érdekében). Az adóügyi törvények ismertetésének lezárásaképp még néhány olyan különleges rendelkezésről kell említést tennünk, mint az 1551. februári adóügyi törvény (Izabella próbálja elérni a csausznál, hogy az adó összege ne változzék, és ha erre nincs mód, a többlet kérdése a legközelebbi országgyűlésre maradjon), az 1662. október-novemberi IX. tc. (azok a török sarcba adott arany- és ezüstholmik, amelyeket Barcsai eladományozott, előadandók), az 1666. februári XXIV. tc. (az Ali pasa Erdélyben jártakor városban letett javaikban kárt szenvedettek az adórestantiákból nyerjenek kártérítést), az 1667. áprilisi II. tc. egy ren-