Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

saikat, azok ellen a fejedelem az 1659. évi törvény alapján járhat el), a XV. tc. azonban már nyíltan a megbuktatott és egyre súlyosabb helyzetben levőfejedclemclőd, Barcsai ellen irányul (a sarc más célra fordítói elleni törvény rá is vonatkozik, a fejedelem indítson hát eljárást ellene, ha a sarccal kapcsolatban ilyen gyanú merülhet fel ellene, és ügyeljen arra, hogy az, míg adóssága nincs rendezve, ne idegeníthesse el javait, vagy ne csempészhesse ki Erdélyből). Barcsai veszte ekkor már lényegében el van határozva; az már csak formai játék, hogy az országgyűlés követet küldött elszámoltatására, és az láthatólag visszautasítván a sarchoz való nyúlás vádját, az 1661. júniusi országgyűlés V. tc.-ében (ugyanabban, amelyben Keményt lényegében felhatalmazta elődje megöletésére) úgy határozott, hogy a fejedelem szabadon hozzányúlhat (a vindikált kártérítésül) Barcsai javaihoz. A sarc ügye a tárgya az 1663. február-márciusi V. tc.-nek is, amely Erdély egy portai főkövetségét (az 1663-ban már halott Luts Jánost, mellette Váradi Istvánt és Szilvási Bálintot) marasztalja el amiatt, hogy a portán 5000 tallért költöttek el az ország pénzéből, és visszaköveteli rajtuk a pénzt (azzal - a rendelkezésnél magánál még különösebb toldalékkal -, hogy ők is megvehetik azokon, akiknek kiadták). Az 1664. évi két törvény közül az első, a január-februári XII. tc. már kevésbé rendkívüli jellegű; ez Zilahot és más hódoltsági helyeket kötelez, hogy a török adót az ország szükségére szolgáltassák be (és ne fordítsák más célra); a másik, a júniusi II. tc. Barcsai említett ügyét zárja le (az 1661. júniusi V. tc. alapján visszaköveteli a sarcra szedett és a volt fejedelem által állítólag elajándékozott és mindaddig vissza nem szolgáltatott arany- és ezüstholmikat azoktól, akik kapták volna őket). További speciális kérdése az adóügynek az adóra való hitelezésé. Az 1556. november-decemberi törvényt, amelynek ily vonatkozása is van, az imént említettük. A kérdés azonban a második nagy uralmi válság és aztán az 1680-as évek rendkívüli adózása idején nyer valóban súlyt. Az első ilyen rendelkezés az 1660. júliusi XXX. tc. (akik a török sarcra kölcsönöztek, birtokot nyerjenek érte, és ha ezt elfoglalnák tőlük, nyerjék vissza). Az az év október-novemberi gyűlés, újabb kölcsön felvételére kényszerülvén, garaspénzben vagy jószágban ígér visszatérítést, illetve ellenszolgáltatást a hitelezőknek (VIII. tc). 1662-1663-ban aztán egyre-másra születnek a kötvények az adóra, sarcra hitelezők biztosítására (az 1662. márciusi I. tc. kimondja, hogy az 1660. október-novemberi kényszerkölcsön garas-, poltura-pénzben fizetendő vissza); a VIII. tc (a török sarcba korábban pénzüket adók - vagy akiktől e célra elvették pénzüket - a nota vagy defectus útján a fiscusra szálló jószágokból kapjanak kárpótlást); a XIII. tc. (akik hiteleznek ország szüksé-