Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)
III. A kormányzatot illető törvények
III. A kormányzatot illető törvények AZ ORSZÁG STÁTUSÁVAL ÉS VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS TÖRVÉNYEK Adóügy A rendi jogokat szabályozó törvények ismertetése után térjünk most át a törvényalkotói jogkör harmadik fő részének, a kormányzatot illető törvényalkotásnak az ismertetésére. Az ország státusával és védelmével kapcsolatos ügyekkel kezdjük a tárgyalást, elsó'helyen az adó ügyével. Itt azonban olyan törvénycikktömeggel találjuk magunkat szembe (hozzávetőlegesen 600-ra tehető az adóügyi törvények száma), hogy kénytelenek vagyunk a lehetőségig összevont tárgyalásra törekedni. Erre annál is inkább módunk van, mert az adóügyi törvények nagy része sablonos: a kapunként kivetett összeget jelzi, vagy ezenkívül azt is meghatározza (többféle variánsban), hogy milyen célra történt a kivetés, mi a befizetés határideje, kinek a kezéhez történjék a befizetés (és esetleg ezen túlmenően is intézkedik az adó igazgatásáról), hogyan történjék a török adó bevitele a portára. Bármennyire is lényeges kérdés más szempontból az adó összegének változása, itt e kérdéssel nem foglalkozunk, most a törvények jellegének meghatározását tartjuk feladatunknak. Az összefoglalóan említett sablonos adóügyi törvényeken túl azonban nagyszámú olyan törvényt is alkotnak a rendek, amelyeket külön ismertetnünk kell. Számos törvény foglalkozik az adóalap kérdésével. Az adóalapra vonatkozó általános intézkedések körébe vágó rendezés volt az 1545. áprilisi országgyűlés döntése, amely kimondja azt az elvet, hogy az adó terhét mindhárom natio egyenlőképp viselje - más kérdés aztán, hogy ez az egyenlősítés lényegében sohasem volt lehetséges. Az íidóalap védelmét általában véve csak egy, a Báthory Gábor alatti hajdúuralom által szükségessé tett részintézkedés szolgálja, az 1611. októberi III. tc. (a hajdúk nem adván ki a közéjük állt jobbágyokat, és azok akkor sem adván adót és teljesítvén a földesúri szolgálatokat, ha uruk birtokán maradnak, a fejedelem találjon rá módot, hogy emiatt az adó ne csökkenjen).