Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Hermann Zsuzsanna: Keseregjenek vétkük büntetésén. ítélet Vorösvárról és végzés Rákoson
A bemutatott jelentés pedig most is a káptalan 1503. január 19-én kelt oklevele volt. Pontosabban, az 1504. évi ítéletlevélbe foglalt jelentésnek javított, jogszerűbbé tett változata. A címzett immár az országbíró helyett a király lett, az ebben már következetesen királyi emberként említett személy neve a nem létező Wadoch-iról a létező Radoch-ira, vagyis Rádócira módosult, a káptalani küldött származási helyét is megjelölte, 19 az összehívott szomszédokat név szerint sorolta fel. A bűn leírása, néhány stilisztikai eltéréstől eltekintve, változatlan maradt. A büntetés azonban szükségképpen módosult annak következtében, hogy 1513-ra mindhárom bűnös jobb létre szenderült (módot adva a per felmelegítésére). Az 1504. évi ítéletlevél „kell"-je kijelentő módból feltételes módba került. Bár elvetemült tettükért Boldizsárt, feleségét és a várnagyot „mint a királyhoz hűtleneket, az ország békéjének, közönséges törvényeinek és szokásainak megbontóit az örök hűtlenségben" kellene elmarasztalni, s ebből következően az ország területén lévő valamennyi birtokuk elvesztése mellett a férfiakat fővesztő ítélettel kellene sújtani, ámde ők „akaratlanul is megszabadultak a fővesztő ítélettől, mert annak végrehajtása előtt Isten rendeléséből, nem pedig emberi büntetés által távoztak e világból". Hogy gaztettük megtorlatlan mégse maradjon, másokat hasonló tettek elkövetésére bátorítva, sőt elrettentésként és okulásul „utódaik egymást követő sora keseregjen és siránkozzon vétkük büntetésén (reatus illorum penam lugeat et defleat)', őket hatalmaskodásban és az örök hűtlenség vétkében elmarasztalva, az ország területén lévő valamennyi birtokuk elvesztésére, következésképpen e birtokok elvesztésére ítélte azok jelenlegi tulajdonosát, Erazmust is az országbíró. 20 Felperesként két egyházi személlyel folytatott perben „Magyarország szent királyai rendelkezéseinek" sérelme nélkül megszületett a jószágvesztő ítélet, és annak végrehajtására — mutatis mutandis — az 1504-es ítéletlevél szavaival adott utasítás. 21 Erőteljesebb lépés is történt a végrehajtás érdekében. A Werbőczi ítélőmesteri hivatalában készült formuláskönyvben maradt fenn II. Ulászló királynak egy oklevele, amelynek a másoló „Világi karhatalom ráruházása valakire (Brachium seculare ad aliquem) "címet adta. A lelőhely eléggé meggyőzően tanúskodik Werbőczi közreműködéséről az oklevél megszületésében, annak e lelőhelyen hiányzó dátumát pedig meglehetős pontossággal határozza meg a benne szereplő „t" titeli és esztergomi prépost, személynök, minthogy Erdődi János 1513 márciusától 1514 májusáig töltötte be a személynöki tisztséget. 19 Raspicz-i (itt Rasthoycz-i, máshol Rostpych-i, Raspycz-i, Rospych-i) Vencel éneklőkanonok 1500-tól 1520-ig gyakran volt a vasvári káptalan küldötte, pl. DL 46708, 46992, 101298, 101419,101497,101541. Venceslaus de Raspicz néven működött 1508-9-ben a zágrábi egyházmegyében a pápa által kiküldött bíróként (Zágrábi kápt. lt. Acta antiqua 109-31, 110-11,12,17 (DF 257111, 257129-30, 257134), Jugoszláv Akadémia lt. XXII-78 (DF 232254). 20 DL 107178 21 A végrehajtásra rendelt királyi emberek mindkét ítéletlevélben néhány megyei nemesen kívül kűried jegyzők voltak, 1504-ben Ártándi Pál, Dévai Pál, Miletinci Miklós és Komlósi Péter, 1513-ban Komlósi Péter, Fülpösi Albert, Ipoltfalvai Miklós és Oroszi Ferenc.
