Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Hermann Zsuzsanna: Keseregjenek vétkük büntetésén. ítélet Vorösvárról és végzés Rákoson

bélyegével megjelölve és meggyalázva „keseregjenek és siránkozzanak vétkük büntetésén" (reatus ipsorum penam lugeant et defleant). Ezért az örök hűtlenség vétkében elmarasztalva őket, a férfiakat — Boldizsárt és a várnagyot*— fővesztésre és „az ország területén bárhol lévő" birtokaik elvesztésére, Katalint nőként „Magyarország szent királyai rendelkezésének értelmében" feje megváltására és ugyancsak minden birtoka, java, hitbére és leánynegyede elvesztésére ítélte. Az ítélet értelmében arra utasította a káptalant, hogy — tekintet nélkül az elítéltek ellentmondására — előbb Katalin javaiból foglaljon le és adjon át a felpereseknek annyit, amennyi megfelel a 200 aranyforintot kitevő 50 márka fejváltság értékének, majd az alperesek összes magyarországi birtokának kétharmadába őt, mint bírót, egyharmadába a felpereseket iktassa be zálogjogon, „fenntartva e birtokok tulajdonjogát a királynak és kincstárának", s ők mindaddig tartsák kezükön e birtokokat, amíg azokat ők maguk, a király vagy az általa megadományozottak becsült értékükön magukhoz nem váltják. Az ítéletlevél két példányban készült, s fél év múltával a király is átírta azt. Mindhárom oklevelet pecséttel erősítették meg, az ítéletleveleket szokás szerint további két ítélőmester láttamozta (coram me), szövege semmiképpen sem tekinthető tehát csupán holmi odavetett tervezetnek.

14 Sajátságos dokumentum pedig ez. Furcsaságai közé tartozik, hogy a káptalan nem a királynak, hanem az országbírónak tett jelentést, és küldöttének társát hol az országbíró, hol a király embereként — ráadásul eltorzított névvel — említette, hogy mély hallgatás burkolta az ítélet indoklásában kulcsszerepet játszó, a vétkesek által Jóllehet alaptalanul" hamisnak mondott korábbi ítéletlevél tartalmát azon kívül, hogy azt Vorösvár ügyében hozták. Legkirívóbb furcsasága azonban kétségkívül a felperesek társadalmi rangja. Az ítéletlevelet a király az abban felsorolt „nemes és érdemes" (nobiles et circumspecti) felperesek kérésére írta át, minden kétséget eloszlatva arról, amiről a nevek önmagukban is eléggé nyilvánvalóan vallanak, hogy a felperesek nagyobb részt mezővárosi polgárok, Monyorókerék birtokosainak, az Erdődieknek a jobbágyai voltak.

15 A Hármaskönyv társadalmi rangsorában a parasztokhoz (rustici) tartoztak, azokhoz, akik nemesekkel pert „semminemű ügyről" nem folytathattak (III. 31.), s ténylegesen is csak kivételképpen folytattak. Ez esetben nem akárminő ügyről, hanem váruradalomról folytattak és nyertek meg nem holmi kisnemesekkel — igaz, ami a férfiakat illeti, külföldiekkel — szemben olyan pert, amelyben perbeli ellenfeleiket a létező legsúlyosabb vétekben, az „örök hűtlenségben" marasztalták el, és a férfiakat a létező 14 DL 106881-3. A két eredeti példány néhány néwariánstól eltekintve, csupán abban tér el egymástól, hogy Ellyevölgyi János nádori ítélőmesteren kívül az első példányra Marocsai Ferenc, a másodikra Mezőgyáni Máté személynöki ítélőmesterek írták rá a „coram me" megjegyzést. II. Ulászló 1504. szeptember 21-én az 1. példányt írta át (DL 106883). 15 A Monyorókerékről valók között első helyen említett Szabó Antalnak talán fia vagy más rokona lehetett az a nemes Szabó (Zabo) György, aki 1545-ben monyorokeréki „factor" volt (NRA 567-15), így — hacsak e Szabók nem az ítéletlevél kiállítása után vagy éppen annak eredményeképpen kapták nemességüket — meglehet, hogy a monyorokeréki felpereseknek sem mindenikére illett az „érdemes" titulus.