Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Tóth István György: Egy albán érsek a magyarországi török hódoltságban. Pietro Massarecchi belgrádi apostoli adminisztrátor levelei a Hitterjesztés Szent Kongregációjához
Pietro Massarecchi 1632. évi levelei rávilágítanak arra a küzdelemre is, amely a belgrádi raguzai kereskedők kápolnája miatt szembeállította a bosnyák és a raguzai kereskedőket, illetőleg a honfitársaikat támogató bosnyák ferenceseket és a raguzaiak pártján álló jezsuitákat. Raguza egyrészt mint a török szultán vazallusa, másrészt mint önálló köztársaság egyedülállóan kedvező helyzetben volt a balkáni kereskedelemben, hiszen különleges kiváltságokkal felfegyverkezett polgárai mind a keresztény világban, mind az oszmán birodalomban szabadon mozoghattak, amit sem a velenceiek, sem pedig a török alattvalók nem mondhattak el magukról. Az oszmán hódítás ezen kívül azzal az előnnyel is járt a számukra, hogy ezzel az egész Balkán, amelynek területén korábban számos állam létezett, Isztambultól Budáig egyetlen, határok nélküli egységes piaccá vált. A raguzai kereskedők kolóniái behálózták a Balkán-félszigetet, a legjelentősebb kereskedelmi telepük éppen az 1521 óta török kézen lévő Belgrádban volt. 19 A raguzaiak elkeseredett harcban álltak a többi balkáni kereskedőkkel, így a bosnyákokkal is, és ez a nagyon is evilági küzdelem hamarosan az egyházi életre is átterjedt. A Kongregáció levéltárában igen nagyszámú levelet találunk, amelyekben a Belgrádban élő bosnyákok és raguzaiak egymást vádolják, részletesen bemutatva ezt az elhúzódó viszályt. 20 Az ugyanazt a délszláv nyelvet beszélő, egyaránt a katolikus vallást követő két közösség között a kápolnáért elszánt harc dúlt, amely többször botrányos verekedéssé fajult: a levelek beszámolnak a kápolnában kitört közelharcról, a fellökött oltárról, a mise alatt a kápolnából kihurcolt papokról. A bosnyákok és a raguzaiak küzdelme azonban mégsem volt hiábavaló: Mint Massarecchi itt közölt 1632. március 4-i levelében is megírta, a török hatóságok az iszlám vallásjog előírásainak megfelelően nem engedélyezték új keresztény templomok építését, bár „azt nem tiltják, hogy a régieket felújítsák, és az alapoktól felhúzzák, feltéve, hogy ott a múltban is volt egy templom." Az viszont nyilvánvaló, hogy Belgrádban sem a raguzai, sem pedig a bosnyák kereskedők nem lehettek meg templom nélkül, így a kápolna birtoklása mindkét fél számára életkérdés volt, egyszerre jelképe és gyakorlati eszköze a terjeszkedésnek és a területfoglalásnak. Massarecchi úgy vélte, hogy a bosnyák ferencesek azért is akarták mindenáron elfoglalni ezt a belgrádi 19 Zdenko Zlatar: Our Kingdom Come. The Counter-Reformation, the Republic of Dubrovnik and the liberation of the Balkan Slavs. New York. 1992. 69-95. 118-123. Sergio Anselmi: Venezia, Ragusa, Ancona tra Cinque e Seicento. Un momento della storia mercantile dei Medio > Adriatico. Atti e memorie serié VII. Vol. VI. Ancona 1969. 15-31., 40. Romano Canosa: Storia dei mediterraneo nel Seicento. Roma 1997. 190-202. Vb. Tóth István György: Raguzai Bonifác, a hódoltság első pápai vizitátora (1581-1582). Történelmi Szemle XXLX (1997) 447-472. 20 Itt csak a legfontosabb iratokat idézem: APF SOCG Vol. 320. Fol. 25-31. APF SC Dalmazia Mise. Vol. 3. Fol. 105. APF SOCG Vol. 67. Fol. 293-295/v. 296-303/v. Vol. 72. Fol. 240/v. 262-275/v. SOCG Vol. 58. Fol. 135-137. 140-146/v. További iratok: Tóth István György: A mohácsi plébános, a budai pasa és a kálvinista konstantinápolyi pátriárka. Don Simoné Matkovics levelei a Hitterjesztés Szent Kongregációjához. Ráday Gyűjtemény Évkönyve VIII. Bp. 1997. 185-252. Wrastilaw báró, császári követ 1591-ben felkereste Belgrádot, ahol a belgrádi raguzai kereskedők által fizetett katolikus pap egy magánházban misézett. Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Bp. 1891. 205.
