Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)
Rasztik Tibor: A péterváradi apátság leltára 1495-ből. (Adalékok középkori ciszterci monostoraink anyagi kultúrájához)
E fegyverzet értékeléséhez, ütőerejének megállapításához a kor hadászati kívánalmait és szokásait, valamint más várak és várkastélyok felszerelését kell alapul vennünk. Szerencsére Kubinyi András alapvető tanulmánya a középkorvégi déli határvárakról 47 e kérdéshez kitűnő adalékokkal szolgál. A szerző 13 erődítmény leltárát hasonlította össze, s tűzerejük meghatározásához a szakállas puskák számának, valamint az ágyúk négyes szorzatának összegét vette figyelembe. Ez a szám Pétervárad esetében (hét ágyúból és 53 szakállasból kiindulva) 81, ami a Kubinyi-féle lista negyedik helyének felel meg, 48 tehát erődítményünk castrum mivoltának legfőbb bizonyítéka. A lőszereket illetően a péterváradi 4,5 mázsa lőpor nagy mennyiségnek számít, viszont az 55 puskárajutó 150 golyó fegyverenkénti 2,7-es átlaga elképesztően alacsony. A Mátyáskori norma lőfegyverenként 10-25 golyó volt. 49 Vagyis a vár viszonylag nagy tűzerővel és sok lőporral rendelkezett, de kevés lőszerrel. Ezt a súlyos anomáliát némileg ellensúlyozza az egy számszeríjra eső nyilak számának kifejezetten magas, 150 darabos átlaga. A vár felszerelésének másik gyenge pontja a kevés védőfegyver. Mindezek alapján a péterváradi várról is ugyanaz mondható el, mint a korszak legtöbb magyar váráról: felszerelése csak egy hirtelen támadás feltartóztatására és a felmentő sereg megérkezéséig való kitartásra volt elegendő. 1526-ban kétheti ostrom után esett el. 50 Érdemes megemlíteni, hogy a péterváradi fegyverzet kapcsán tudomásunk van leltárunk következményeiről is. Ungnád Dávid konstantinápolyi követ 1572-ben megfordult a várban, ahol több mint harminc kisebb-nagyobb ágyút számolt össze, s néhány nagy ágyún a következő feliratra lett figyelmes: Wladislaus Rex Hungariae et Bohemiae 1496. 51 Ezek szerint Váradi Péter a leltározás után jelentést tehetett Ulászlónak a vár felújításáról és felszereléséről, aki a következő évben ágyúkkal járult hozzá a vár arzenáljához, tehát növelte a tűzerőt. Váradi lelkiismeretességét ismerve könnyen elképzelhető, hogy ekkor gondoskodtak a lőszerről és a védőfegyverekről is, amelyekre talán az előző év végi leltározás idején már nem jutott pénz. A jószágállomány tekintetében Bélháromkút leltára intenzív állattartást tükröz, 180 darabos állományával mindkét monostort jócskán megelőzi. A létszám csaknem felét 80 sertés teszi ki, majd következnek a szárnyasok, 50 csirke és 38 liba. A sort 12 marha zárja, köztük öt tehén és három borjú, a többi igavonó. Péterváradon tíz marhát és nyolc sertést vettek számba. Zágrábban a leltározás idején már nem volt szerzetesi élet, így ott egyetlen állatot sem regisztrálhattak. Az élelmiszerek csoportjában Péterváradon figyelhető meg a legnagyobb mennyiség, igaz szerény választékban. A hordóban tárolt élelmiszereket 17,5 hordó bor (ebből 11,5 hordót Kamancon, a híres szerémségi 47 Kubinyi András: Magyarország déli határvárai a középkor végén. In: Castrum Bene 2/1990. Bp. 1992. 65-72. 48 Uo. 69. 49 Uo. 70. 50 Brodericus i. m. 45. 51 Ungnád Dávid konstantinápolyi utazásai. Fordította, a bevezető tanulmányt írta Kovács J. L. Bp. 1986. 36. Egy másik ágyút egyébként a szerémi püspök készíttetett 1511-ben. Felirata: Orzaag Episcopus Sirmium fecit hoc fieri 1511. (Uo.)
