Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Rácz György: A Magyar Országos Levéltárban őrzött 1526 előtti levéltári anyag épülő adatbázisa. Beszámoló és javaslat

megjelent, de kéziratban is használt archontológiája

21

, valamint kétkötetes kéziratos későközépkori helységnévtára jelentett és jelent fontos útmutatót. A különböző segédlet-jellegű mutatók között előkelő hely illeti meg az irattípusok jegyzékét. Az adatbázis ilyen irányú kérdezése és kutatása fogja a történettudománynak az egyik legtöbb hasznot hozni, mert bizonyos irattípusok mögött (esetleg eddig figyelemre alig méltatott, fel nem dolgozott) jogintézmények húzódnak. Ennek érdekében készítette el Borsa Iván az irattípusok jegyzékét, amely 1993-ban jelent meg. „Várható, hogy a regeszták...gépre vitele során olyan irat regesztája kerül feldolgozásra, amelynek típusa a mostani összeállításban nem szerepel. Ez esetben a feldolgozó munkát közvetlenül irányító levéltárosnak meg kell majd állapítani az új irattípus magyar és lehetőleg latin elnevezését, s ezzel kiegészíteni a két jegyzéket."

22 A feldolgozás során valóban több olyan regeszta került elő, amely irattípusát újonnan kellett megállapítani. Szentpétery Imre Magyar oklevéltanában a „tömeges jellegű okleveles gyakorlat" korát (1308-1526) ismertetve két és fél oldalt szentel a magánszemélyek okleveleinek és leveleinek, amelyek megállapítása szerint nagyon elszaporodnak e korban. Jól rávilágít ez a hiány oklevéltanunk legelhanyagoltabb területére, a 15. századi saját pecséttel megpecsételt magánoklevelekre. Ezért néhány királyi adományt, kegynyilvánítást és döntést kifejező oklevéltípus fölvétele (pl. adóelengedő, egyházi javadalom adományozó, kegyuraságot adományozó, mentesítő, várépítést engedélyező, határozat) mellett a magánszerződéseket kellett kibővíteni. A 15. század közepén gyakoribbá váló kölcsönös örökösödési szerződéseket az adoptáló irattípusba soroltam, miként Werbőczy is így teszi, mert a lényege az, hogy a két fél mesterséges vérrokonságot létesít a testvérré fogadás (fraternalis adoptio) által. Viszont külön irattípust igényelt a házassági szerződés (contractus matrimonii) és a magyarországi levéltári anyagba külföldről bekerült hűbérlevél. Célszerű volt megkülönböztetni az ajándék-jellegű birtokátengedőtől azokat az okleveleket, amelyeknél a donatio nem eltartásért, rokoni szeretetből, vagy lélekváltságként történt, és nem pénzért, hanem egyértelműen a dominustól a familiárisnak, ennek szolgálataiért. Az ún. „magánadományrendszer" jogintézményére annak idején Bónis György már felhívta a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a királyi adomány utánzásáról van szó, (elvileg csak királyi megerősítéssel jogerős) és ez megállapítása szerint jól illeszkedett a magyarországi ősiség rendszerébe.

23 A szerződés-jellegű irattípusok közül szerepelt a listában az egyezség, amely főként peres ügyekben a felek közvetítők (fogott bírák) nélküli megegyezéséről tudósított, valamint a szerződés, amely „országok között létrejött megegyezés, ideértve a szerződés ratifikálását is". A 15. század közepének okleveles anyagában viszont meglepően nagy számban szerepelnek olyan ma21 Engel: Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-ü". Budapest, 1996. 565 +266 o. 22 Borsa Iván: Irattípusok a középkori Magyarországon. Levéltári Közlemények 64 (1993) 27-37., az idézet 30. 23 Bónis György: Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, [1947] 257-