Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek levéltáráról

kor 1569-ben szükség volt Martinuzzi idejében hozott országgyűlési végzések­re, a rendek nem azt kérték volna János Zsigmondtól, hogy „Felséged kerestes­se meg az akkori articulust, vagy az káptalanba, vagy az szász uraim között, avagy pedig egyéb helyeken". 11 A Zápolya-korszak végéig (1571) tehát még az első dinasztia uralmának iratanyagából sem alakult ki fejedelmi levéltár Er­délyben. Ebben a tekintetben csak azután következett be változás, hogy Báthory Istvánnak sikerült rendeznie az új államalakulat nemzetközi helyzetét és meg­teremtenie az állandóságot a belső viszonyokban. János Zsigmond a középkori magyar királyok utódaként tekintette magát Erdély uralkodójának. A Bát­hory-dinasztiának viszont nemzetközi szerződésekkel kellett körülbástyáznia és bizonyítania uralma törvényességét mind a török, mind pedig a Habsburg nagyhatalom igényeivel szemben. Tehát valósággal kényszerítve volt arra, hogy gondoskodjék írásos jogbiztosítékainak megőrzéséről. A kiépülő erdélyi állam az iratvédelem területén is a középkori magyar királyság hagyományaira alapozott. Ennek megfelelően az ország kormányzá­sával kapcsolatos iratokat is az uralkodó magántulajdonának tekintette és annak megőrzésére a fejedelem családi levéltárát tartotta illetékesnek. Az ural­kodó családi birtokai, a kincstári uradalmak és az ország igazgatása során termelődött irományok szinte kibogozhatatlanul összekeveredtek a fejedelem archívumában, mert ezeknek az ügyeknek az intézését ugyanazok a tisztségvi­selők párhuzamosan és együttesen végezték. A Báthoryak vagy a Rákóczyak éppen úgy családi tulajdonuknak tekintették Erdélyt, mint a középkori magyar királyok az országukat. A fejedelemség csak egyik volt a dinasztia mérhetetlen kiterjedésű uradalmai közül, bár kétségtelenül a legnagyobb kiterjedésű domí­nium. Az uralkodóház és az alattvalók továbbra is egyaránt úgy érezték, hogy a fejedelem testesíti meg az országot. Az uralkodó tehát úgy rendelkezhetett a magánlevéltárába bekebelezett, országos érdekű iratanyaggal mint bármilyen más vagyontárgyával, családi vagy személyi irományával. Nagyon jellemző, hogy Báthory Kristóf halála (1581) után a fejedelmi tár­házban őrzött iratokat Báthory István kivitette magához Lengyelországba. Nyilvánvalóan azért, hogy Báthory Zsigmond kiskorúsága idején ne érje vala­mi baj családjuk jogbiztosítékait. Bár az archívumból ugyanakkor az erdélyi régenseknek is szükségük lett volna bizonyos iratokra, meg sem kísérelték azokat visszatartani. Ki sem bontották az iratcsomókat, hanem bolygatatlanul, pecsét alatt az egész levéltárat elküldték a lengyel királynak és esetenként tőle kérték azokat a darabokat, amelyek szükségesek voltak az erdélyi folyó ügyek intézéséhez. 12 Báthory Zsigmond is magántulajdonának tekintette uralmának írásos a­nyagát és első lemondásakor (1598), mintha csak személyes iratairól lenne szó, egyszerűen elégettette a fejedelmi levéltárat. Szamosközy István szemtanú­ként számol be arról, hogy a fejedelem Gyulafehérvárról való távozása előtt a 11 Szilágyi Sándor (kiad.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. II. Bp. 1876. 353. ( = EOE). 12 EOE III. 193., Veress Endre (kiad.): Báthory István király levélváltása az erdélyi kormány­nyal (1581-1585). Mon. Hung. Hist. Dipl. XLII. Bp. 1948. 51-52.

Next

/
Oldalképek
Tartalom