Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek levéltáráról

kor 1569-ben szükség volt Martinuzzi idejében hozott országgyűlési végzésekre, a rendek nem azt kérték volna János Zsigmondtól, hogy „Felséged kerestesse meg az akkori articulust, vagy az káptalanba, vagy az szász uraim között, avagy pedig egyéb helyeken".

11 A Zápolya-korszak végéig (1571) tehát még az első dinasztia uralmának iratanyagából sem alakult ki fejedelmi levéltár Erdélyben. Ebben a tekintetben csak azután következett be változás, hogy Báthory Istvánnak sikerült rendeznie az új államalakulat nemzetközi helyzetét és megteremtenie az állandóságot a belső viszonyokban. János Zsigmond a középkori magyar királyok utódaként tekintette magát Erdély uralkodójának. A Báthory-dinasztiának viszont nemzetközi szerződésekkel kellett körülbástyáznia és bizonyítania uralma törvényességét mind a török, mind pedig a Habsburg nagyhatalom igényeivel szemben. Tehát valósággal kényszerítve volt arra, hogy gondoskodjék írásos jogbiztosítékainak megőrzéséről. A kiépülő erdélyi állam az iratvédelem területén is a középkori magyar királyság hagyományaira alapozott. Ennek megfelelően az ország kormányzásával kapcsolatos iratokat is az uralkodó magántulajdonának tekintette és annak megőrzésére a fejedelem családi levéltárát tartotta illetékesnek. Az uralkodó családi birtokai, a kincstári uradalmak és az ország igazgatása során termelődött irományok szinte kibogozhatatlanul összekeveredtek a fejedelem archívumában, mert ezeknek az ügyeknek az intézését ugyanazok a tisztségviselők párhuzamosan és együttesen végezték. A Báthoryak vagy a Rákóczyak éppen úgy családi tulajdonuknak tekintették Erdélyt, mint a középkori magyar királyok az országukat. A fejedelemség csak egyik volt a dinasztia mérhetetlen kiterjedésű uradalmai közül, bár kétségtelenül a legnagyobb kiterjedésű domínium. Az uralkodóház és az alattvalók továbbra is egyaránt úgy érezték, hogy a fejedelem testesíti meg az országot. Az uralkodó tehát úgy rendelkezhetett a magánlevéltárába bekebelezett, országos érdekű iratanyaggal mint bármilyen más vagyontárgyával, családi vagy személyi irományával. Nagyon jellemző, hogy Báthory Kristóf halála (1581) után a fejedelmi tárházban őrzött iratokat Báthory István kivitette magához Lengyelországba. Nyilvánvalóan azért, hogy Báthory Zsigmond kiskorúsága idején ne érje valami baj családjuk jogbiztosítékait. Bár az archívumból ugyanakkor az erdélyi régenseknek is szükségük lett volna bizonyos iratokra, meg sem kísérelték azokat visszatartani. Ki sem bontották az iratcsomókat, hanem bolygatatlanul, pecsét alatt az egész levéltárat elküldték a lengyel királynak és esetenként tőle kérték azokat a darabokat, amelyek szükségesek voltak az erdélyi folyó ügyek intézéséhez.

12 Báthory Zsigmond is magántulajdonának tekintette uralmának írásos anyagát és első lemondásakor (1598), mintha csak személyes iratairól lenne szó, egyszerűen elégettette a fejedelmi levéltárat. Szamosközy István szemtanúként számol be arról, hogy a fejedelem Gyulafehérvárról való távozása előtt a 11 Szilágyi Sándor (kiad.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek. II. Bp. 1876. 353. ( = EOE). 12 EOE III. 193., Veress Endre (kiad.): Báthory István király levélváltása az erdélyi kormánynyal (1581-1585). Mon. Hung. Hist. Dipl. XLII. Bp. 1948. 51-52.