Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Horváth Emőke: „De viris illustribus". Egy fogalom értelmezései

Jeromos könyvét Dexter praefectus praetorionak ajánlotta, akiről csak azt tudjuk, hogy Pacianus barcelonai püspök fia volt, és magas hivatali rangot töltött be, röviden a katalógusban is megemlékezik róla. 3 A Jeromosnál megfogalmazott cél, a keresztények részéről csokorba gyűjt­hető és az antik szerzőkével összemérhető intellektuális képesség felmutatása, a későbbiekben módosul, mivel Gennadiustól kezdve egyre inkább az oktató célzat kerül előtérbe, hiszen ettől kezdve már nincs szükség a bizonyításra (nincs is kivel versenyezni, csak az egyházon belüli eretnek nézetekkel), a keresztény egyház szilárdan áll eszmei talapzatán. Jeromostól kezdve azonos módon strukturálódnak a katalógusok. A rövid bevezető után (ez Izidornál hiányzik, csak jóval később került be a kéziratokba) kronologikus sorrendben következnek az egyes fejezetek. Mindegyik szerző egy fejezetet alkot. A fejezetek kitérnek a szerző életrajzi adataira, személyes tulajdonságaira, hivatali tisztségére, hol, milyen egyházi méltóságot visel, kik­kel állt vitában. Szinte minden esetben hiányzik a művek pontos listája, sok esetben csak saját olvasmányélményeikre, illetve a hallomásból hozzájutott információkra támaszkodnak a katalógusok összeállítói. Az egyes fejezetek ugyancsak kitérnek a szerző halálának körülményeire és időpontjára. Szembetűnő, hogy a keresztény univerzalizmus eszméjének csak Jeromos tudott igazán megfelelni — a keleti és a nyugati szerzők ismerete művét egya­ránt jellemzi —, annak ellenére, hogy ez az igény Ildefons kivételével a többi szerzőnél is jelen van. Ennek magyarázatát abban kell keresnünk, hogy a Jeromost követő szerzők alapvetően csak saját ismereteikre hagyatkozhattak, tehát még nehezebb intellektuális feltételek között készítették katalógusaikat, mint a nagy egyházatya. Ildefons esetében pedig csak az Ibériai-félsziget, azon belül is egy kisebb régió, valamint egyetlen város, Toledo van jelen, igaz, beve­zetőjében kihangsúlyozza, hogy a toledói főpapok dicsőséges emlékének akarja szentelni művét. 4 Jeromos 135 szerzőjéből 85 egyházi, ezek közül 57 keleti, ami azt jelenti, hogy az összes egyházi szerzők 67,05%-a, vagyis több mint a fele keleti. A nyugati szerzők aránya ennél alacsonyabb, mintegy 32,94%. Úgy vélem, ez a keleti-nyugati arány mindenképpen rávilágít arra a szellemi fölényre, ami a kereszténység korai évszázadaiban Keletet jellemezte, hiszen közismert, hogy minden szellemi megújhodás és intellektuális áramlat (többek között a keresz­ténység is) innen indult el. Természetesen Jeromos életpályáját sem lehet figyelmen kívül hagyni, aki Keleten ugyanolyan otthonos volt, mint Nyugaton, és ismeretei mindkét terület szerzőinek munkásságára kiterjedtek. Gennadi­usnál az arány megfordul, az összesen 99 szerző közül 28 a keleti (38,35%) és 45 a nyugati (61,65%) egyházi szerző (az megjegyzendő, hogy az ismeretlen szerzők aránya Gennadiusnál magas, 13,13%). Gennadius a galliai lerinumi kolostorban élt, ami azt jelenti, hogy a nyugati területekről, azon belül is leginkább Galliáról és annak szomszédságáról vannak ismeretei. Sevillai Izidor 3 Cap. CXXXII: „Dexter, Paciani de quo supra dixi filius, clarus ad saeculum et Christi fidei deditus, fertur ad me omnimodam históriám texuisse, quam necdum legi." 4 Ildefons, Praefatio, 112.

Next

/
Oldalképek
Tartalom