Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Horváth Emőke: „De viris illustribus". Egy fogalom értelmezései

Jeromos könyvét Dexter praefectus praetorionak ajánlotta, akiről csak azt tudjuk, hogy Pacianus barcelonai püspök fia volt, és magas hivatali rangot töltött be, röviden a katalógusban is megemlékezik róla.

3 A Jeromosnál megfogalmazott cél, a keresztények részéről csokorba gyűjthető és az antik szerzőkével összemérhető intellektuális képesség felmutatása, a későbbiekben módosul, mivel Gennadiustól kezdve egyre inkább az oktató célzat kerül előtérbe, hiszen ettől kezdve már nincs szükség a bizonyításra (nincs is kivel versenyezni, csak az egyházon belüli eretnek nézetekkel), a keresztény egyház szilárdan áll eszmei talapzatán. Jeromostól kezdve azonos módon strukturálódnak a katalógusok. A rövid bevezető után (ez Izidornál hiányzik, csak jóval később került be a kéziratokba) kronologikus sorrendben következnek az egyes fejezetek. Mindegyik szerző egy fejezetet alkot. A fejezetek kitérnek a szerző életrajzi adataira, személyes tulajdonságaira, hivatali tisztségére, hol, milyen egyházi méltóságot visel, kikkel állt vitában. Szinte minden esetben hiányzik a művek pontos listája, sok esetben csak saját olvasmányélményeikre, illetve a hallomásból hozzájutott információkra támaszkodnak a katalógusok összeállítói. Az egyes fejezetek ugyancsak kitérnek a szerző halálának körülményeire és időpontjára. Szembetűnő, hogy a keresztény univerzalizmus eszméjének csak Jeromos tudott igazán megfelelni — a keleti és a nyugati szerzők ismerete művét egyaránt jellemzi —, annak ellenére, hogy ez az igény Ildefons kivételével a többi szerzőnél is jelen van. Ennek magyarázatát abban kell keresnünk, hogy a Jeromost követő szerzők alapvetően csak saját ismereteikre hagyatkozhattak, tehát még nehezebb intellektuális feltételek között készítették katalógusaikat, mint a nagy egyházatya. Ildefons esetében pedig csak az Ibériai-félsziget, azon belül is egy kisebb régió, valamint egyetlen város, Toledo van jelen, igaz, bevezetőjében kihangsúlyozza, hogy a toledói főpapok dicsőséges emlékének akarja szentelni művét.

4 Jeromos 135 szerzőjéből 85 egyházi, ezek közül 57 keleti, ami azt jelenti, hogy az összes egyházi szerzők 67,05%-a, vagyis több mint a fele keleti. A nyugati szerzők aránya ennél alacsonyabb, mintegy 32,94%. Úgy vélem, ez a keleti-nyugati arány mindenképpen rávilágít arra a szellemi fölényre, ami a kereszténység korai évszázadaiban Keletet jellemezte, hiszen közismert, hogy minden szellemi megújhodás és intellektuális áramlat (többek között a kereszténység is) innen indult el. Természetesen Jeromos életpályáját sem lehet figyelmen kívül hagyni, aki Keleten ugyanolyan otthonos volt, mint Nyugaton, és ismeretei mindkét terület szerzőinek munkásságára kiterjedtek. Gennadiusnál az arány megfordul, az összesen 99 szerző közül 28 a keleti (38,35%) és 45 a nyugati (61,65%) egyházi szerző (az megjegyzendő, hogy az ismeretlen szerzők aránya Gennadiusnál magas, 13,13%). Gennadius a galliai lerinumi kolostorban élt, ami azt jelenti, hogy a nyugati területekről, azon belül is leginkább Galliáról és annak szomszédságáról vannak ismeretei. Sevillai Izidor 3 Cap. CXXXII: „Dexter, Paciani de quo supra dixi filius, clarus ad saeculum et Christi fidei deditus, fertur ad me omnimodam históriám texuisse, quam necdum legi." 4 Ildefons, Praefatio, 112.