Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

ElŐSZÓ

onnét néhány csillogó magyar dolgot kiemeljünk ? A nemzeti élet nálunk erősen hanyatlásra fordult. A letűnt kor nagy alakjai mindég kevesebb és kevesebb embert kötnek le, mindég kevesebb és kevesebb lélekben rezgetik meg a magyar érzés húrjait. A mult már alig lelkesíti a jelent. Nagyjaink emlékével alig törődünk, intő szavukra alig hallgatunk, példájukat nem követjük. A hanyatló nemzeteknek a szokása ez ! Az igazi nagy nemzeteknél éppen az ellenkezőjét látjuk annak, amit nálunk. És ez természetes. A múltban fekvő csodás erőt, a múltnak tanulságait csak a nemzetiségükkel keveset törődő népek szokták semmibe venni. A vigasztaló csak az, hogy máskor is voltunk már imigyen. Nem egyszer úgy tetszett, hogy a nemzeti élet világossága nálunk örök sötétségre fordult. De megint csak föllobbant a kialudtnak hitt világosság. Ki tudja, valami újabb rázkódás nem teremt-e ismét nemzeti visszahatást nálunk, egyesítvén mindazokat, akik ma a nemzeti erő gyöngítésén dolgoznak, s akik ma a nemzeti élet és műveltség romjain akarnak új világot teremteni.