Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

védelemből meg nem felelhetni neki s kölcsönzés lesz a vége, kit Isten távoztasson.))

1 Károlyi erre vigasztalásul megírja neki, hogy minden mesterséggel kerülte a titulusokat, de bizony mégis a nyakába vetették azokat. <iAz áok tituluó penig a& ebanyája — írja — mát megvagyon. Az mely Isten áztat szándékon felül adta, úgy hiszem, vitulust is ad reá, mert nyilván vagyon, ő szent fölségénél soha sem appetaltam.»

2 A megtörtént dolgon már Barkóczy Krisztina sem változtathatván, úgy ahogy megnyugodott.

3 De azért a dolgot helyesnek még sem tartotta. A grófságot és a generálisságot — írja az urának — kérés nélkül adta ő fölsége, tehát meg nem vethetni. A kamarásságról és a tanácsosságról azonban memorialist kell az embernek beadni, ami éppen száraz korcsma! Áldásul vagy ostorul adja-e az Isten, majd * U. o. 1712 márc. 13. Olcsva. 2 U. o. 1712 április 14. Bécs. 3 Azért írta az urának: «Amikor beleelegyedelt, valamint és valahogy csak benne kell gázolni.))