Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Ha mindezeket latba vetjük, megértjük hogy mi volt Barkóczy Krisztina azokban a súlyos, időkben a szegénységnek ; megértjük, miért

i hirdették róla, hogy aannyi áldáákevéó aóázonyra ázállotta ázegényóég réázérol, mint ő reá h Ami gyönyörűséget szerezhet a hála és a jó cselekedet érzése, abból Barkóczy Krisztinának csakugyan bőven kijutott. És ez volt a legfőbb, ami az élet gondjai és csapásai között lelkét vigasszal töltötte. Ha Barkóczy Krisztina egész életén át szívén hordozta a magyar nép sorsát, a magyar föld érdekét, bizonyos, hogy mód nélkül szerette is azt. Igen! szerette ő a magyar népet nemzeti szabadságával, nyelvével és nemzeti szokásaival együtt. Mindezt ő igen találóan így fejezte ki : nemberáégeó magyar aóózonyáctámba tartja magát.n* S az emberséges magyar asszonyon ő olyast értett, aki a magyar földnek, a magyar nyelvnek és viseletnek lelkes híve. Szívvel-lélekkel csüggött a szabadságharcon, s az urát biztatni és lelkesíteni soha meg nem szűnt. «Édes lelkem — * U. o. 1706 ápril25. Károly. Levele az urához.