Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

otthon tartózkodott, a nép között a népnek élt akkor, mikor mások a bécsi és a pozsonyi mulatságokon ragyogtatták magukat. S távollevő urát is folytonosan arra kérte és sarkalta, hogy a szegény s kimerült parasztság érdekében fáradjon.* De Barkóczy Krisztina nemcsak a szemmel látható szegénységet istápolta! Az ő szeme a titkos nyomorúságot is meglátta. Leveleiben hol itt, hol amott csillámlik föl jó szívének ezen a téren való megnyilatkozása. A sok közül megemlítjük például Fekete Ferenc esetét. Az ő nagy nyomorúságát megtudván, egy kis birtokocska átengedését kérte a számára az * Hogy az ilyet nem eredmény nélkül tette, Károlyi leveleiből is megtetszik. A nyilvánosság számára készült emlékiratában mondja Károlyi : •Miért nem lehetne a proportione locorum, kinek egy, kinek két borjas tehenet, egy harmadfű tinót semel pro semper közönséges szükségére mindnyájoknak öszveadni, áztat szaporítani s felnevelvén belőle a szegénységet elősegélleni !J» így írt a szegénység érdekében állandóan az az ember, akit Thaly Kálmán mérhetetlen elfogultságában így jellemez : «mukôdéaét általában elejétől fogva piá&koá önzéó éó telhetetlen cóúf haázonleáéá bélyegzi.* Az efféle gyűlöletes kifakadások természetesen nem Károlyi emlékének, hanem Thaly Kálmán hitelének ártanak.