Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

ElŐSZÓ

az élő példák, s tőlük telhetőleg rajta voltak, hogy eszméik tért fogjanak s példájuk hódítson. Mivel az ő egyéniségük képviselte a tisztultabb magyar közszellemet, belőlük táplálkozott a nép, az ő érzelmi világuk adta a tápot az erkölcsi finomodásra és a nemzeti művelődésre. Ami a napsugár a mezők virágainak, az eső a szomjú földnek : az volt az ő életük a magyarságnak. Érzésük, vágyódásuk, törekvésük egy volt a nemzetével, de mivel mindez az ő lelkűkből tisztultabb, vonzóbb és megkapóbb módon szólalt meg, tehát az egyesekre nagyobb hatást is tett. A magyar történetírás — sajnos — e magyar nagyasszonyok legtöbbjét nem ismeri. Még a legkiválóbbaknak az emléke is temetve vagyon nálunk. Emlékezés jobbára csak azoknak jutott, akik politikai szereplésükkel vagy kalandjaikkal vonták magukra a figyelmet. Különösen a politikának köszönhetik sokan a velük való foglalkozást. Hiába ! a politika és a hadviselés a fő nálunk még ma is a történetírásban. A politikai és a hadi küzdelmek szereplőinek a dolgai minden helyet maguknak foglalnak le s így aztán a nemzet