Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

lelkem — írja ez ügyben az urának — minthogy kegyelmed is egy az anyaszentegyház tagjai közül, s úgy tudom a legrosszabbnak nem is tartja magát — amint a papja is bizonyítja — lélekbejáró dolog lévén ez, amennyiben kegyelmeden áll, meg ne vonja tőlök szolgálatját ; ha pedig nem használna is, lelkiismeretét felszabadítsa s tiszta lesz tőle. Tudom én, vagyon kegyelmednek annyi bátoraága, ax igaxóágot ki meri mondani, vagy leóz kedvéé vagy nem, ha a német világban iá kimondta olykor, amikor máóok hallgattak^ /* A jezsuiták a jó asszonyt nem hagyván békében, mikor Rákóczi kemény parancsolatot küldött reájok 2 megint csak Barkóczy Krisztinához futottak. S a szegény asszony ismét az urához fordult ez ügyben, azt hivén, hogy Rákóczi rendelete a éó excommunicatioval ijeázt, aki is már régen kiadatott azokra akik háborgatnák őket . . . Fő a fejem belé, bánnám ha az excommunicatió miá elrekednék kegyelmedtül szivem. » (Károlyi nemzetség levéltára.) 1 U. o. 1706 szept. 30. Olcsva. Levelét ez érdekes kijelentéssel fejezi be : xMajd nyárá válik az ősz is, talán úgy eáő lenne a németre !» 2 A confcederatio végzése szerint.