Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

V. Utolsó esztendők

Édes anyja betegsége miatt otthagyván Bátorkeszit, Olesvára ment. Nem nagy biztonságban érezte ott magát, mivel a török beütésétől való félelem az egész vidéket megrezzentette. De azért mégis ott maradt. Azonban óvatosságból írt a debreceni bírónak, hogy veszedelem idején értesítse őt.* Amitől féltek, nem következett ugyan be, de a török háború mégis kitörőfélben volt. Károlyi sejtvén, hogy a háború idején nem igen jut ideje a felesége látogatására, király szolgalatjára egyszer-másszor szökdösött magyarok közül most hazajöttek, ki feleségét s ki rokonait látogatni s meg visszamennek. Némelyiknek férjhez iá ment már a feleóége. ő felsége megengedte ide jönni s visszamenni. Nálunk is volt egy bennök. Rákóczi Ferencet ugyancsak Parisba mondják lakni, igen kevesed magával van ott s grófi titulussal él.» * U. o. 1715 dec. 1. Olcsva : «Itten — írja az urának — az német kvártélyosok nagy csöndességben vannak. Talán ők is rezgelődni fognak, ha oly veszedelmes lesz a dolog. Mindazáltal írok Komáromi uramnak (t. i. a debreceni bírónak). Nem hiszem Bécsben is jobban tudnák az mi földünknek veszedelmes állapotját, mint az debreceni félék; vigyáznak magukra, bürökben is járván.» — Másik levelében meg azt írja, hogy «mindenfelé az tatártól s töröktől félnek, de talán e télen az Isten megtart a lármájától)*.