Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

bánat elviselésére, ez csepegtetett a szi­vébe vigasztaló tűrést, mikor feles bú és bánat nyomta. Az imádságos könyv és a magyar biblia volt az ő legkedvesebb virá­gos kertje ; itt forgolódott ő legszíveseb­ben, s lelki vigasztalás nélkül soha nem távozott onnét. Könyv nélkül tudta a zsol­tárokat, ismerte a hitvitázó írásokat, s leveleiben pontosan idézgette az egyházi atyák szép mondásait. Amikor mint asszony Szatmármegyébe került, magán és a nőcselédein kívül más katholikus azon a tájon nem akadt.* Ká­* Károlyi Sándor a Providentiel Dei című kiadatlan munkájában írja : (10. lapon) «Azon esztendőben (1687.) házasodván magam és vettem vala házastársul magamnak néhai édeá kedveá feleóégemet Szálai Barkóczy Kriáziinát, ki igen buzgó éó iátenfélő, ájtatoá éó példaadó aóózony vala, s az midőn 1689. esztendőben édes atyám Károlyi László Szatmárt 28 febr. lelkét az ő teremtőjének istenesen visszaadta volna, tisztességes eltakarítása után azonnal kivettem lakásomat károlyi és olcsvai jószá­gomban, s mivel feleóégem fehércáelédjeivel együtt mindöóáze iá alig voltunk tizen-tizen­ketten az római hitben, s hol az ecsedi plé­bánost hozattuk ki, hol Szatmárrul páter jezsui­tát, hol pedig Kassáról barátot s valamely esz­tendőkig úgy folytattuk devotionkat.» (Károlyi nemzetség levéltárában.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom