Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

IV. Barkóczy Krisztina gazdasszonykodása

kozott a sertések célszerű hizlalásának a kérdésével is. Büszke volt rá, hogy az ő dióznóveroi, olyan szalonnát szolgáltattak be, amilyennel kevés gazda dicsekedhetett. Egy alkalommal a disznók gazdájáról a következő mulatságos esetet írta az urának: «Nyavalyas Ács Lőrincz boldogtalan gazda a óxedett makkot mind vóóxepároltatta ; olyan fekete mint a óxén. Pálinkamoslékot, vadalma-törkölyt mind elhányt. Teljességgel csak rozszsal tartja a malacokat. Kénytelen vagyok tengeri búzára fogni őket. A tengeri úgy is megócsódott széltibe.»

1 Sok öröme telt a szép svájci tehenekben, melyeket az ura küldött haza. Ezeknek az élén külön «svajcer majoros» állott. A magyar gulyák — a kor szokása szerint — télen-nyáron a szabadban voltak. Ezekből a bősz gulyákból ugyancsak nehéz volt egyet-kettőt kifogni. Meg is írja Barkóczy Krisztina, hogy <aegy ázelid tehén áincá, óxörnyű vadak ax gulyán ellettek.^ 1 U. o. 1719 febr. 4. Egy másik levelében írja : «A disznók vidulnak a jó idön.» 2 U. o. 1705 május 20. Olcsva. Ilyeneket is ír a leveleiben : adühődik a gulya.'*