Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

IV. Barkóczy Krisztina gazdasszonykodása

főcéljává tette. Dolgozott, mert a munka örömöt szerzett neki. Izzasztotta a dolog, mert a kötelességérzés űzte arra, s mert munka nélkül élni nem tudott. A munka volt a legkedvesebb szórakozása s a munka gyümölcse a legnagyobb öröme. Nem szorult rá a maga keze munkájára, nem kellett volna magának dolgoznia, s mégis megtette ; mert úgy érezte, hogy a munka legjobb balzsam a sebre, leghasznosabb gyógyító fű a bánatra. Az ura gyakran kérte őt, hogy ne törje magát a dologgal, hisz elélhet anélkül is, de biz a jó asszony még betegségében sem tudott attól meg válni. Ha nem dolgozik — írja az urának — gondolkoznia kell, s ilyenkor elfogja a bánat és a búskomorság.* Tudvalévő dolog, hogy Károlyi Sándor a legokosabb és a legszenvedélyesebb gazda volt. Nemzetgazdasággal, az ország * Károlyi levélt. Barkóczy Krisztina az urához 1723 május 8-án. Megpróbálta — úgymond — a teljes nyugalmat, de akkor melankólia esett rá. «Mert csak azon hánytam, vetettem az elmémet, micsoda sinlődés lesz a vége. Arra nézve jobbnak tartom egyebekkel distrahálni elmémet, mint sem azon törni, az ki vagy lesz, vagy sem.»