Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

orvosi könyvek azt mondják e fűről, hogy a gyönge szívet erőre hozza s hogy a gyermekek fürösztésére igen alkalmatos. Hogy a szívfű helyett mért használták az emberszívet, nem nehéz megmagyaráznunk. A magyar nép a múltban meg a jelenben is messze földön ismeri a Jéxuó ázíoe és a Boldogaóázong ózíve nevű füveket.* Valószínű, hogy ezektől való megkülönböztetésül használták némely vidéken az emberszívet. Hogy az emberszív mellől miért maradt el a fű szó, nem nehéz megfejtenünk. Ha a régi magyar fűn eveket vizsgálgatjuk, azt látjuk, hogy a fű szót rendesen csak a magában álló szónál írták ki, de az összetett szóknál majd mindég elhagyták. Nem szerepel például a fű szó ezeknél a fűneveknél : bakgyomor, bakszakáll, ebszem, koldustetű, lópatkó, szarkaláb, varjúláb, papkalap (büdös páponya), ökörgúzs, disznó orja (porcsfű). Salamon pecsétje, szerelem taplója, átkozott szamár (eryngium), Szent János öve, Csaba ire, békarokka, ördögszekér (ballagó fű), veresnad* Szentes vidékén például minden gyermek ismeri a Jézus szíve nevű növényt.