Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

daink ezer éven át kigyót-békát kiáltottak a magyar nemzetre, s ezernyi oly dolgot fogtak rá, ami ellen a józan ész is tiltakozott. Ki hinné el, hogy nem lármázták volna tele a világot, ha Rákóczi egyik vezérlő tábornoka zsákszámra küldi a feleségének a német katonák szívét? Ki meri állítani, hogy az ilyesmi nálunk titokban maradhatott volna, mikor tudjuk, hogy Károlyi Sándor katonái majdnem mind tiszántúli reformátusok voltak, akik még a táborban is sanda szemmel nézték a pápistákat. Vájjon vállalkoztak-e ezek a katholikus Károlyi ilyetén parancsának a teljesítésére? S ha igen, elhallgatták volna-e a rettentő parancsot ? Nem hiszszük. Aztán ha ezeréves multunkban, még a legelvetemültebb korban sem fordult elő az elesett vitézek szivének a kivájása, föltehetjük-e józan ésszel, hogy az ország egyik legelőkelőbb, legműveltebb és legvallásosabb családja a 18. században mivel ilyesmit? Nem, nem, az ilyet csak a teljesen elvakult ember találhatja ki. Hiszen a vallásos Károlyiról írva hagyták, hogy még azt a németet is leszedette a bitófáról és tisztességesen eltemettette,