Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

tudták, mihez fogjanak, tehát a beteg ágya köré térdeltek és imádkoztak. Mivel pedig közegészségi viszonyaink is hihetetlenül gyarlóak voltak, a hirtelen betegség s a ragadós nyavalya napirenden volt. S ha a jó természet nem segített, az akkori házi orvosságokkal bizony nem sokra mentek. Épp ezért a hirtelenül föllépett betegség alkalmával az ijedelem és a tanácstalanság mód nélkül nagy volt. Szépen festik ezt az állapotot Barkóczy Krisztina levelei. A jó asszony például 1703. november 2-án az útból hazajővén, hallja, hogy kedves leánya Klára a nagyanyjánál hirtelen halálos betegségbe esett. A megrémült anya a szelek szárnyán sietne hozzá ha lehetne. Az aggodalma űzi, a kétségbeesése hajtja őt, maga sem tudja hová. Lóhalálába kerestet orvost, s maga úgy készül az útra, mintha temetésre menne. Remegő kézzel, sietve írja az urának a táborba : «Én édes szivem, midőn már sok változásim közt csendesen tértem volna haza, felette nagy keserűségre jövék ; mert hozák az asszony anyám levelét. Az én édeó lelkem Klárám ázőrngű hirtelen megbetegedvén vaóárnap, mát kedden jobbára halálán volt; eddig talán meg is halt, nekem ily egye-