Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

ságát, amit nagy fáradsággal maga terem­tett. Eldicsekedhetett az olcsvai épít­kezéssel; elmesélhette neki, mint tanulta meg a németektől a téglavetést, a sáro­zást, a toronygömbölyítést stb. Meg­magyarázhatta neki a nagyarányú telepítés módját, megmutathatta az új telepes falukat, melyek számára a jó asszony maga írta a rendtartást, maga szabta ki a telket. illeti, Károlyi azt sem a szathmári békesség megkötése miatt kapta, s nem is akkor, hanem később jutott e címhez. Az egyedüli igazság az, hogy Károlyinak költségei és fáradozása fejé­ben Ígértek 100,000 forintnyi grationalét, de ennek is csak a felét kapta meg. Ilyen gra­tionalét, nemcsak ő, de mások is kaptak — a kor szokása szerint. Károlyi ebből sohasem csinált titkot ; leveleiben és írásaiban szám­talanszor előhozza ezen grationale ügyét. Kü­lönben arra nézve, hogy mi és ki volt Károlyi Sándor a magyar nemzet szemében, maga az ország is nyilatkozott. Amikor Károlyi a szemét örökre behunyta, egész Magyarország gyászolt. Az ország összes vármegyéje és városa föl­iratban siratta a haza kidőlt oszlopát, Magyar­ország nagy fiát és gondos atyját. Mária Terézia és férje szintén részt kértek az ország gyászából. Én — írja ez alkalommal Mária Terézia uralkodó társa — a királyi felséggel együtt annál jobban fájlalom Károlyi Sándor elhunytát ; mert a derék országot oly kitűnő fejétől kell megfosztva látnom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom