Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

tak, s a szegény asszonynak nemcsak az ura miatt kellett aggódnia, hanem az otthoni dolgok is örökösen aggasztották. Az örökös gond és aggodalom között tehát derült napja ritkán akadt, mint a zsombék között virágos sziget. A szatmári német őrség részéről a veszedelem még mindég erősen fenyegette. E tekintetben az aggodalmát Károlyi is osztotta, s mindég várta mikor támadja meg a német Károlyt. «Ha Károly még megvagyon — írja 1704 július 31-én — édes szívem ezen fegyvereknek szép fogasokat kell csináltatni s rendesen kell conservalni.»

1 Egyik későbbi levelében meg ezt írja a feleségének: «Cóak Szatmár eónék kézbe, azután hadd lenne háborúóág, nem bánnám^ !

2 De bizony Szatmár nem esett kuruc kézre, hanem — amint Barkóczy Krisztina előre megjósolta -— Károly esett el. A jó asszony a veszedelem idején nem volt a várban. Úgy látszik már előbb Ge1 U. o. Sasvárról. E levelében kis leányát is köszönteti : «Klaramnak Istentűi minden jót kívánok ; rövid nap arannyal vont szoknyát küldök neki, csak jól tanuljon». 2 U. o. 1704 nov. 12. Földesről.