Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Nem hiába mondta Gencsy Zsigmond uram, hogy kaíonáó papja van kegyelmeteknek, mert minden cele-culájával egybehányta az oltárhoz való eázközt. Oly óundán elkopottul van, bizony egy oroóz paptól iá díáztelen volna úgy tartani ! Ott nincs is egy kehelynél egyéb, az ki valamire való volna, csak olyan hány tvetett egymás, annak sincs tányérkája. Csudálom szívem, hogy magának való úri alkalmatosságok kitöltek volt, s az miséhez való ki nem tölt... Az Istenért édes szívem, zabolába tartsa kegyelmed azt az irtóztató káromkodást; meg ne engedje, kit itt elkövettek, míg haza nem jöttem, veszekedést, káromkodást, korcsmáskodást! Az Ióten, ózívem, miattok oátort hoz az emberre ! Az hegedűáök édeóem talán lelnek helyt magoknak, minthogy moót nincá ideje. Az hadi muzáika díázeóebb, olyanra költóünk, kinek jobb haóznát vehetni. Meleget igen kérné az apja haza, itt való szolgálatunkra igére. Jékey nagy lármát csinált ; a sok rossz ónszerszámot ládákba rakatta, úgy hurcoltatta fel. Azt tudtuk, az Duna túl való kincset mind ide hozta. . . . Édesem úgy látom, mikor az Isten