Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)
II. A szabad királyi városok gazdasági igazgatása
A felügyelőnek voltak alárendelve a városi húsmérésben, vágóhídon dolgozó személyek. Hivatalának a városok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, mivel jövedelmüknek csak elenyésző része származott húsmérésből. A városi malmok felügyeletével a malominspektor (inspector molae, inspector molae serrariae) foglalkozott. Lehetett választott vagy alkalmazott személy. Alkalmazása esetén szakképzettséget nem követeltek tőle. Lehetett a belső tanács (Besztercebánya 1742), a külső tanács (Székesfehérvár 1743), vagy igen gyakran a választott község tagja. Előfordult, hogy egyes városokban több malomfelügyelő is működött, pl. Késmárkon 1743-ban négy felügyelő volt egy időben. Fizetésük 25—40 Ft között mozgott : Város ÉT Fő Ft Szatmár 1767 2 30 Bélabánya 1773 1 25 Modor 1774 1 40 Székesfehérvár 1774 1 35 Kevésbé jelentős személy volt a tégla- és mészégetés felügyelője (exustor tegularum seu calcis, officináé tegulariae inspector, custos tegularum). Feladata volt a városi tégla- és mészégetés felügyelete. Különösen ügyelt arra, hogy a vevőket a tégla- és mészégetőben be ne csapják. Lehetett a külső tanács tagja (Késmárk 1743), leginkább azonban a választott községből került ki. Fizetése 1758-ban Sopronban 10 Ft, 1774-ben Zomborban 6 Ft volt. Legtöbb helyen azonban fizetést nem kapott, hivatalát tisztségként viselte. Jóval jelentősebb volt a vásár felügyelő (magister seu judex fori, fori hebdomadalis inspector, subinspector fori, Marktrichter) hivatala. A bécsi kamara utasítása szerint a vásárfelügyelő nem lehetett egyúttal városi tanácsos is. E rendelet ellenére 1742ben a bélabányai, 1744-ben a besztercebányai, 1756-ban a körmöcbányai vásárfelügyelő a belső tanácsnak is tagja volt. A bécsi kamara utasította őket felügyelői hivataluk letételére. 54 A vásárbiztos lehetett a külső tanács tagja (Késmárk 1743, Besztercebánya 1742), leggyakrabban azonban a választott község választotta saját soraiból. Mivel a vásárokból, hetipiacokból a városok kiemelkedően magas jövedelmet élveztek, a vásárbiztos hivatala igen fontos volt. Gyakran a belső tanács és a választott község közötti harc döntötte el megválasztását. Rendszerint olyan vagyonos polgár volt, aki a polgárság alsóbb rétegeinek, valamint a városi lakosoknak a bizalmát is élvezte. Hatáskörébe tartozott az éves és heti vásárok, elsősorban az ott használatos mértékek és súlyok felügyelete. A vásáron felmerült kisebb vitás ügyeket szóban intézte el, ezekről esetleg jegyzőkönyvet vezetett. A székesfehérvári felügyelő ellenőrizte az árakat, taxát vett a kocsik után, ügyelt, hogy vasárnap harangozás után senki se áruljon és vigyázott arra, hogy négy óra hosszáig minden árut áruljanak, ,,hogy mindenki vehessen". Senkit meg nem verhetett, vagy szidhatott. 55 54 HU (784.) 1744. VI. 8. fol. 57. és Civ. F 3. 1756. I. 5. 55 Székesfehérvár város levéltára, Acta politica et juridica, Fasc. 1731. Nr. 69. 1731. XII. 19. Lásd erről bővebben: KÁLLAY ISTVÁN: A székesfehérvári vásári bíráskodás 1688—1790. Fejér megyei történeti évkönyv 1971. Székesfehérvár 1971. 103—126.
