Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)
V. A városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetősége
kényszerkölcsönnek. 7 A források arra utalnak, hogy a városok a jelentős pénzösszeg nagyobb részét házipénztárukból, kisebb részét magánszemélyektől felvett kölcsönökből fedezték. Városaink, olyanok is, melyek nagy adósságokkal rendelkeztek, néhány év leforgása alatt akkora államkölesönt fizettek ki, melyből fejlett városi vállalkozásokat hozhattak volna létre. Ehhez a lehetőség a hatvanas években a bécsi udvar részéről is adva volt. A városi tőkefelhalmozás lehetőségének megállapítása után vessünk egy pillantást arra a kérdésre, mihez kezdhettek városaink felhalmozott pénztőkéjükkel, volt-e városainknak lehetőségük a városi háztartásban felhalmozott pénztőkét városi ipari-kereskedelmi, elsősorban kommunális vállalkozásokba fektetni. Magyarországon a nemesi adómentesség elriasztotta az udvart nemesi, főúri tulajdonban levő manufaktúrák támogatásától. A város, mint jogi személy, kezén levő kommunális üzemek azonban a nemesi manufaktúrákkal szemben biztos bevételi forrást, az ipar fejlesztésének egyetlen hasznot hozó lehetőségét jelentették. Ezért, elsősorban az 1760-as években, a bécsi kamara támogatta a városi ipar létrehozását. A városok támogatására a legkézenfekvőbb indok volt, hogy a szabad királyi városokban az uralkodó a földesúr, a városok az ő birtokai, támogatásukkal tehát saját bevételeit növelheti. 8 „Őfelsége számára — írta Kaunitz államminiszter — különböző igen fontos gazdasági és politikai okokból rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a magyarországi szabad királyi városokat ne csak megmentse a pusztulástól, hanem egyre jobban fel is virágoztassa". 9 Borié államtanácsos megállapítása szerint az uralkodó osztály azért ellensége a városok fejlesztésének, mert fél tőlük, hogy „az ipart, amit a papság és a nemesség a maga birtokain szeretne fejleszteni, magukhoz vonják, központosítják. Félnek tőlük azért is, mert attól tartanak, hogy a városokban az adó a földhöz van kötve s úgy gondolják, hogy az uralkodó a városok segítségével ezt a nemesi birtokon is meg fogja tenni." 10 Mindezek a tényezők arra mutatnak, amint azt Ember Győző megállapította, hogy a bécsi udvar az 1760-as években nemcsak fiskális érdekekből, hanem a termelőerők fejlesztése érdekében is támogatta a szabad királyi városokat, azok polgárságát. 11 Az 1760-as évek városfejlesztő politikájára Borié államtanácsos javaslatai nyomták rá bélyegüket. Borié az egyházi és világi nemességgel szemben a városi polgárságot és jobbágyságot tekintette az állam alapjának, ezért minél több várost akart az országban látni, illetve az országgyűlésen játszott szerepüket akarta növelni. Ebben a politikájában Borié odáig ment, hogy a váltójogból a nemesi birtokosokat ki akarta zárni, e jogot teljesen a szabad királyi városok polgáraira akarta korlátozni. 12 Az 1760-as évek várostámogató politikája elsősorban gazdasági téren jelentkezett. Mint azt fentebb is láttuk, a városi gazdálkodás megjavításának célja a városi pénzvagyon, az „aktív tőke" felhalmozása volt. Ezzel a pénzvagyonnal kapcsolatban a bécsi városi bizottság és az államtanács véleményezése alapján az uralkodó városi ipari, kereskedelmi vállalkozások finanszírozását szorgalmazta. Mária Terézia 1765. 7 HERZOG JÓZSEF: A magyar kincstár hitelműveletei Grassalkovich kamara-elnöksége idején. Századok 1924. 1—6. sz. 440., 443. 8 EMBER GYŐZŐ: A Habsburg-abszolutizmus osztálypolitikája Magyarországon az 1760-as években. MTA Társadalmi-történeti tudományok osztálya közleményei XIII. k. 1—2. sz. 1963. 23., továbbá HHSta Staatsratprotokoll 1766. I. k. Nr. 670. 9 EMBER i. m. 1963. 23. 10 Uo. 23—24., továbbá HHSta Staatsratprotokoll 1767. III. k. Nr. 2128. 11 EMBER i. m. 1963. 24. 12 EMBER GYŐZŐ: Magyarország és az államtanács első tagjai. Századok 1935. Pótfüzet. 631 — 633., továbbá uő.: Ismertetés Schünemann Konrád: Die Wirtschaftspolitik Joseph II. in der Zeit seiner Mitregentschaft c. munkájáról. Századok 1935. 250—251.
