Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
A csepregi kaland után, vagy azzal egyidőben történt, hogy a macskakőiek Weitraher Konrád és Hofi Gyles vezetésével megtámadták a Kanizsaiak birtokait és azokon tizenhat falut, névszerint Ivánt, Szentmiklóst, Söjtört, Hegykőt, Homokot, Hidegséget, Széplakot, Pereszteget, Lövőt, Ujkért, Fülest, Keresztúrt, Cenket, Pulyát, Rőtöt és Kőhalmot földúlták és fölgyújtották. Kanizsai Imre és unokatestvérei, Miklós és László a királyhoz fordultak panasszal. V. László 1454 június 25-én Pécsett kelt rendeletével a vasvári káptalant és a pannonhalmi konventet küldte ki a háború számba menő hatalmaskodás megvizsgálására, akik a panasz valódiságát igazolták. 1 A kormányzat erélytelenségének egyik legfőbb tanújele, hogy Weitraher ezért a szörnyű pusztításért semminemű büntetést sem kapott, sőt továbbra is megmaradhatott Macskakő várának birtokában. A cseh rablók megfékezése után csaknem két esztendeig aránylagos szélcsend következett be. A megye nyugati részeinek legfőbb zálogbirtokos ura, Frigyes császár maga is igyekezett a békés állapotot fönntartani. így 1455 tavaszán, amikor Bertalan borsmonostori apát egyházának birtokait a régi határok biztosítása érdekében meg akarta járatni, a császár kőszegi várnagyát Krabatosdorfer Bernátot utasította, hogy a határjárásban ő is vegyen részt. A várnagy azonban a kitűzött időben és helyen nem jelent meg, sem maga helyett senkit nem küldött. A csornai konvent kiküldöttje, István kanonok a várnagy nemtörődömségén annyira meglepődött, hogy azt nem tudni minő szellemtől vezéreltnek (nescitur quo ductus spiritu) írta. A megejtett helyszíni vizsgálat pedig kiderítette, hogy Frigyes császár locsmándi jobbágyai nemcsak az apátság Ambos (Ombus) nevű birtokát foglalták el, hanem Szaka, Malomháza (Minichhoff) és Rosgrunt határából is lecsíptek egy-egy darabot. 2 Nyilvánvaló tehát, hogy a megye területén lévő ellentétek eltűrői és nem kismértékben okozói éppen azok voltak, akiknek hivatásuk lett volna a rend fenntartása; a várnagyok és a várkapitányok. Amíg Magyarország nyugatán ezek a csetepaték nyugtalanították a mindennapi élet békés munkáját, délkelet felől is egyre fenyegetőbb felhők tornyosultak a magyar égen. Konstantinápolyt 1453-ban elfoglalta a török és ezzel leomlott a Balkán egyetlen komoly védő1 Nagy, II. 382- 383. lk. 2 Nagy, II. 386-388. lk. RM
