Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

A helyzet Zsigmond király és a Kanizsaiak szövetségesei között Ostffy Gergely főispánkodása elején már rendkívüli mértékben kiéleződött volt. IX. Bonifác pápa ugyanis már 1402 tavaszán szakított a Luxemburgi uralkodóházzal úgy Magyarországon, mint Németországban. Nálunk Magyarországon a délvidéken 1401 óta ismét nyíltan hirdette Bebek Imre vránai perjel Anjou László magyar királyságát. A magyar urak egy része követségben járult a pápához és nála László trónigényeinek a támogatását kérte. Bonifác pápa ekkor nyíltan állást foglalt Nápolyi László mellett. Neki adományozta az összes nápolyi királyságbeli egyházi jövedelmek tizedét és Magyarországon üresedésbe jött egyházi javakat a nápolyi párt híveivel töltötte be. 1402 karácsonyán pedig az elégedetlen országnagyok Szent László király sírjánál megesküdtek, hogy Zsigmondot, mint arra méltatlant trónjától megfosztják és László nápolyi királyt, az Árpádok és az Anjouk törvényes fiági örökösét ismerik el királyuknak. Innen a vezetők, Kanizsai János prímással az élükön a délvidékre vonultak, követséget küldtek Nápolyi Lászlóért és ugyanekkor véd- és dacszövetséget kötöttek Zsigmond ellen a lengyelekkel is. Zárában Kanizsai János egy, a pápai legátus által megáldott koronával — bár jól tudta, hogy csak a Szent Koronával történt koronázás érvényes — megkoronázta Lászlót Magyarország királyává. Ezt megelőzően azonban László király késése miatt és Zsigmond elkeseredett híveinek működése következtében, akik a prímás és a vezető urak távollétét felhasználták, az országos hangulat némileg megváltozott. Albert herceg, Zsigmond új helytartója, erélyes hangú levélben szólította hadba a vármegyék nemességét és Garai nádor a királytól nyert teljhatalmat a lázadásban résztvett urak javainak elkobzására.

1 Eközben azonban a nápolyi párt emberei is felfegyverkeztek. A Kanizsaiak, továbbá Marcali Dénes, Felsőlendvai Szécsi Péter, Alsólendvai Bánfi László, István és János, Ostffy Ferenc, Rohonci András és a Dunántúl többi előkelő urai sietve gyűjtötték össze seregeiket és egyesülve a László király zászlaja alatt bejött olasz csapatokkal, a Rábaközben, Sebesnél ütöttek tábort. 1 Hóman-Szehjű, III. 216-218. lk.