Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

vagy szentivánfalvi alága házasság révén jutott Págya birtokába. 1316-ban ugyanis Ják-nembeli Sándor fia Gergely és Págyai Marcel fia János abban egyeztek meg a vasvári káptalan előtt, hogy Págya felét Ják-nembeli Gergely bírja, de Págyai János halála után ennek rokonai azt tőle ötven márkáért megválthatják. Az oklevélben em­lített terület tulajdonképpeni Ják-nembeli Gergely leányának, Violá­nak, Págyai Marcel fia László özvegyének volt a hitbére. 1 A Ják­nembeli leány azonban nem sok ideig maradt a págyai birtokrész haszonélvezetében, mert a birtokot 1324-ben Viola asszony Miklós nevű testvérének a beleegyezésével Págyai Mihály fia János huszon­négy márkáért Sopron városának adta el. 2 Págyai Mihály fia János úgy jutott a kérdéses terület birtokába, hogy még 1316-ban Págyai Marcel fia János, mivel nem volt gyermeke, leánytestvére fiának, az ugyancsak págyai nemes Mihály fia Jánosnak adományozta földjeit. 3 Terestyénfalvi Fejér Balázs leánya, Klára, először kürüi Harkai Miklós, majd pedig Dési Dénes fia János felesége lett. 1368 november 2-án a győri káptalan előtt sógorát, kürüi Harkai István fiát, Pétert a jegyajándék és hitbér fejében neki járó ötven márka lefizetéséről nyugtatta. 4 Sokkal jelentősebb sopronmegyei kapcsolatokban bővelkedtek a Ják-nemzetségből származó egerszegi Kemény-család ősei, akik zálogjog révén váltak megyei birtokos urakká. Ják-nembeli (Jáki) Kemény fia Miklóst az 1350 június 8-án Hegykőn tartott megyei közgyűlés erősítette meg Gyóró helység felé­nek birtokában, amelyet Gyórói János fiától vett zálogba. 5 Tíz esz­tendő múlva, 1360 május 21-én, Vilmos egri érsek és királyi titkos kancellár előtt a Gyóróiak és a Jakiak egy birtokcserét bonyolítottak le. Jáki Kemény fia, Miklós és Jáki János fia, János, a Szentivánfalvi­család egyik őse egyrészről és másrészről Gyórói Jakab fia, János a maga és öccse, András nevében kijelentették, hogy a békesség meg­szilárdítása végett, fogadott bírák ítéletére hallgatva úgy egyeztek meg, hogy Jáki Miklós és János Nigvándon és Lózson lévő birtokukon kívül a Szirák (Cirák) helységhez és a Repcéhez közeleső birtokukból 1 Fejér, VIII. 1. 600. 1. 'Házi, I. 1. 153-154. Ik. 2 Fejér, VIII. 2. 579-581. lk. 5 Nagy, I. 211-212. lk. 3 Fejér, VIII. 1. 601. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom