Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

viensének, Pál fia Miklósnak elkobzott szári (a mai Szárföld) birtokát kapta meg III. Endrétől. 1 Ez az Osli comes Nagymartoni Bertrand kisebbik leányát vette feleségül, akivel Sopron vármegyében két, Család nevű birtokot kapott hozományul. 2 Ezek miatt ugyan később perbe keveredett, de a pert 1302-ben egyezség szüntette meg. 3 Osli comesnek négy fia volt, Benedek, János, Miklós és Domonkos. Benedekről nem sokat tudunk. János varasdi főispán volt és utóbb «nagysagosnak» címezték. Miklós korógyi várnagy, majd macsói bán, Domonkos pedig veszprémi ispán, majd pedig szintén macsói bán. Közben mind a ketten még számos vármegyé­nek főispánjai voltak úgy, hogy uralmuk alá fejedemségnek beillő területek tartoztak. 4 János és Domonkos, akiknek pályája a XIV. század első felébe esik, voltak a család folytatói. Jánosnak egy hasonlóképpen János nevű fia volt, aki zagorjai, vasi és soproni főispáni méltóságokat viselt. Ez az Ostffy János, akinek egyik ügyét 1368-ban a csepregi megyei közgyűlés tárgyalta, három fiút és két leányt hagyott maga után. A fiúk közül Gergely vasi és soproni, László pedig soproni főispán volt. Zsigmond korán elhalt és mivel se Gergelynek, se Lászlónak nem voltak gyermekei, a családnak ez az ága a XV. század első felében férfiágon kihalt. A család ezen ágának legkimagaslóbb és Sopron vármegyében nagy szerepet vivő tagja a század második felében élő János comes volt. Először 1347-ben tűnik fel, amikor a győri káptalan előtt nagybátyjával, Domonkos macsói bánnal egyetemben az ugyan­csak Osli-nemzetségből származó János fia Lökössel, az Asszony­falvi-család tagjával, Maglóca nevű birtokukat annak Csehi nevű birtokával elcserélte. 5 Édesapja, a varasdi főispán ekkor már nem élhetett, mert különben Domonkos bán vele, nem pedig unoka­öccse vei együtt intézkedett volna a családi birtokok ügyében. A nagy családi osztozkodás az Ostffyak között 1359-ben követ­kezett be. Ekkor ugyanis, a vasvári káptalan május 2-án kiállított l Nagy, I. 61. 1. a Wenzel, IX. 552. 1. - Kubinyi oklevéltár, I. 139. 1. 3 Fejér, VIII. 113. 1. 'Pór i. m. 30. I. 5 Nagy, I. 201-202. lk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom