Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Ugyanilyen értelmű oklevelet állított ki Lajos király is 1353 március 25-én Budán, aki előtt szintén megjelent Nagymartoni Német Miklós és élőszóval előadta a fentieket és hozzáfűzte még, hogy Anna császárleányon kívül Mária úrasszonyt is, Helphstayr úr feleségét is urához utaztatta. A fenti három, ezen oklevélben esztergommegyeinek nevezett községen kívül szerepel itt még a negyedik falu is, az esztergommegyei Csenke. A király előtt ismételten fenntartotta Nagymartoni Miklós magának azt a jogot, hogy saját maga, vagy örökösei visszaválthassák a birtokokat.

1 Nagymartoni Magyar Miklós azonban ezzel nem elégedett meg, hanem 1353 május 29-én egy újabb oklevél kiadatását kérte a királytól. Ebben az iratban Lajos király bizonyította, hogy Nagymartoni Miklós mester fia, Miklós, élőszóval elmondotta, hogy a Nagymartoni Lőrinc fia, Német Miklós által Izrael zsidónál hétszáz talentumra elzálogosított Újfalu, Baja, Pél és Csenke esztergommegyei, valamint Kesző komárommegyei birtokokat a legközelebbi rokonság jogánál fogva Kanizsai Lőrinc fiai, Benedek és János, a visszaváltás jogának épségbenhagyásával, magukhoz váltották.

2 A szóbanforgó Izrael zsidó azonos lehetett azzal az Izraellel, akinek soproni két házát a polgárok lefoglalták és akinek azokat, illetve az értéküknek megfelelő pénzösszeget, Lajos király 1368 március 16-án visszaadatta.

3 A Nagymartoni Német Miklós által felvett hatalmas összegű, hétszáz márkányi zsidókölcsön fojtogató karmaiból a Kanizsaiak mentették tehát ki a családot. Az 1353 mácius 25-i oklevél szerint, «nem is mint rokonok, hanem mint édestestvérek" siettek az esztergom-komárommegyei birtokok megváltására. A Kanizsaiak nagy rokoni jóindulatával azonban azonnal tisztába vagyunk, ha eddigi birtokszerző politikájukat ismerjük. Ahol csak egy adósságba sülylyedő földesúri család található volt Sopron megyében vagy a Dunántúl, a Kanizsaiak azonnal jóindulatú segítségükre siettek és adtak olyan kölcsönt, hogy a zálogbavetett birtok, mivel annyi pénzt az elmerülök visszafizetni nem igen tudtak, rendszerint véglegesen a 1 Magyar-zsidó oklevéltár, I. 70-71. lk. — Fejér, IX. 2. 218. I. 2 Magyar-zsidó oklevéltár, I. 71—72. lk. —Fejér, IX. 2. 218. 1. — Anjoukori okmt. VI. 84. - M. 0. D. L. 4356. 8 Magyar-zsidó oklevéltár, I. 75-76. lk. — Házi, I. 1. 148.