Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

kételkedéssel fogadjuk az adatok helyességét. Helyesen állapította azonban meg Hóman Bálint, hogyha az árpádkori földárak realitásáról akarunk meggyőződni, azokat nem a mai viszonyokkal kell összehasonlítanunk, hanem a földek akkori jövedelmezőségét kell megállapítanunk. Az Árpád-korban, akárcsak a XIV. század elején is, maga a földterület nem képviselt értéket, hiszen szerte az országban hatalmas darabok hevertek megművéletlenül. Hiába jutott valaki ilyen területek birtokába, megfelelő munkaerő hiányában semmit sem kezdhetett vele. A birtok értékét a rajta élő emberek, a szabadok és a szolgák száma és nem a földterület nagysága határozta meg. Az eladásra kerülő szolga, azaz rabszolga, nemcsak drága, de ritka árú is volt. Ezért a nagyobb birtokosok mindenféle kiváltságokkal igyekeztek szabad telepeseket, hospeseket csalogatni birtokaikra. Ez a törekvés azután a határterületeken nagymértékben kedvezett az idegen elem bevándorlásának és hazánk határain belül való letelepedésének, ami Sopron vármegyében éppen a családi birtokok kialakulása korában, Károly Róbert uralkodásának idejében vett nagyobb lendületet.

1 A sopronmegyei és általában az osztrák határszéli megyék földjeinek nagyobb forgalmi értéke talán éppen annak a körülménynek tudható be, hogy ezeken a területeken több munkáskéz állott a földesurak rendelkezésére. A külföldi vendégek, a hospesek által művelt földterületek terményhozadéka a rajta élő hospes-családokat illette. A földesúr csupán csak meghatározott évi összegű földbért kapott tőlük a föld használata fejében. Ez a használati díj az ország különböző részein más és más volt. Hóman számításai alapján egy ekeföld évi jövedelmét, mivel egy ekeföldön rendszerint három-négy család élt Pozsony, Mosón és Sopron vármegyék területén, valamint ÉszaknyugatMagyarországon és a Dunántúl 24—34 aranykoronára, az ország említett egyéb területein pedig 12—16 aranykoronára tehetjük. Vagyis Sopron vármegye területén ez a vételár 6—8%-ának felelt meg. A szolgák és a szabados úrbéresek által művelt földbirtokokon lakó szolganép és az általuk használt igásállatok a földesúr tulajdonát képezték. A szolgákkal műveltetett föld valódi értékét csak úgy álla1 Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000- 1325-ig. Budapest, 1916. 537 -538. lk.