Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
János 1 voltak Sopron vármegye főispánjai. Vizsgáljuk meg azonban közelebbről azokat az okleveleket, amelyeket Házi Jenő megállapításai alapjául vett. Nézzük meg előbb a Lanceusra vonatkozót. Ez 1362 január 25-én kelt és fölé Nagy Imre a következő magyarnyelvű regesztát írta: Az alispán és a szolgabírák bizonyítják, hogy Nagymartom Miklós Szántó nevű birtok elfoglalásáért János néhai bánnak elégtételt nem adott. A latinnyelvű szöveg pedig így szól: Nos magister Lanceus comes Supruniensis et iudices nobilium comitatus eiusdem, memorie commendamus, vagyis: Mi, Lanceus mester, soproni ispán és ugyanazon megyének szolgabírái emlékezetül adjuk. 2 Házi Jenő tehát szakított Nagy Imre értelmezésével, aki a comes szót itt alispán értelemben használta és Lanceust a megye, szolgabírákkal együtt intézkedő főispánjának tekintette. Tévedése az oklevélszöveghez való merev ragaszkodásában leli magyarázatát. Nem vette ugyanis figyelembe először azt, hogy 1361 január 22-én a vasvári káptalan átírta Nagy Lajos királynak 1361 január 1-én kelt oklevelét, amelyben Lancyus et Antymus vicecomites Suproniensis szerepelnek és magát az átíró oklevelet, amely Leoncium et Antymum vicecomites Supruniensis említ. 3 Egy év előtt tehát Lanceus comes, Antymus nevű társával együtt sopronmegyei alispán volt. Nem volt más a helyzet egy év múlva, 1362-ben sem. Ezt azért merjük állítani, mert először — amint már jeleztük — a comes és a vicecomes elnevezés használat a XIV. században az alispánokra nézve még bizonytalan volt, másodszor pedig azért, mert a megyei szolgabírákkal együtt a magas udvari méltóságokat viselő főispánok, akik alig tartózkodtak a megyében és csak a legritkább esetben — Sopron vármegyében korunkban pedig egyszer sem — fordulnak elő a szolgabírákkal együtt, mint jelentés és bizonyságtevők. Lanceus mester tehát nem főispán, hanem — minden jel erre mutat — soproni alispán volt. Csúzdi János sopronmegyei főispánkodását két oklevélre alapította Házi Jenő. Az elsőben, amely 1365 november 3-án Szakonyx Házi: Mutató, 72. 1. és Házi, I. 1. 312. 1. 2 Nagy, I. 335. 1. 3 Nagy, I. 333—334. lk.