Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

ügyei pedig elsősorban a soproni alispánt érdekelhették, nem pedig a rábaközit. István, azaz Csépán soproni alispánságát bizonyítja, még az is, hogy 1329 június 19-én Hegykőn, előtte és a szolga­bírák előtt egyeztek ki Beze fia, István öröksége felett Cenki András és Vörös István fia, amiről Csépán vicecomes oklevelet is állított ki. 1 Bicó és Csépán alispánságának Hédervári Dezső hősi halála vetett véget. Az új soproni főispán Lackfi István a maga embereit ültette a helyettesi székekbe. Lackfi István idejében kétségtelenül szintén két alispánja volt a megyének. Neve azonban csak az egyiknek, Tót (Touth) Jánosnak maradt fenn. Tót János mester emlékét több oklevél őrizte meg, ami nemcsak a megyei, okleveles gyakorlat terjedésének, hanem amennyiben a magister címből iskolavégzettségére és írástudására lehet következtetnünk — János magister egyéniségének is — tud­ható be. Tót János odaadó híve lehetett Lackfi Istvánnak és a két­ségtelenül a vele jóviszonyban lévő Rátót Lórántnak és Lestáknak, mert egész 1345-ig, másfél évtizeden keresztül viselte az alispáni tisztet. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy Rátót Lóránt és fia, Lesták idejében is ő volt az alispán. Tót János szerepléséről az első írásos emlék 1332 április 6-áról maradt fenn, amikor a szolgabírákkal együtt Egeredi Tamás fiait, Pált és Jánost — akiket Lackfi István főispán levelében megidézett a megyei törvényszék elé Csamasz (Chomoz) fia, Miklós fia János által ellenük intézett pörükben —, meg nem jelenésük miatt megbír­ságolta. 2 1334-ben Visi Tamás fia, András felesége, Margit asszony és fiai visi birtoklásának jogosságát igazolta a szolgabírákkal együtt. Ez az alispáni okirat egy évtized múlva 1344-ben perdöntő erővel bírt, amikor Visi Ányos a Hegykőn tartott sopronmegyei nádori közgyűlésen azt próbálta bizonyítani, hogy Margit asszony nem volt törvényes neje Visi Andrásnak és így András birtokai sem őt, sem fiait nem illetik meg. Visi Selye (Sele) fia, Ányos azonban már 1335­ben Nagymartoni Pál országbíróhoz fordult panaszával és kifogást emelt Tót János alispán, ennek Lőrinc nevű officialisa és az egyik szolgabíró Undi János ellen. Rátót Lóránt soproni és vasi főispán x Nagy, I. 120. 1. 2 Nagy, I. 126. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom