Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

halt, az elkobzott értékes holmikból pedig kárpótolta a kárvallott kereskedőket és lakosokat, köztük soproniakat is.

1 Ezek a határszéli összecsapások kétségtelenül 1339-ben és 1340ben is tovább folytak, míg végre Károly morva őrgróf, aki számára nem volt kívánatos egy újabb osztrák-magyar háború kitörése, 1341 júniusában meglátogatta a Pozsonyban időző Károly királyt és vállalkozott, hogy a fennforgó ellentéteket elsimítja. Károly király beleegyezett ebbe a tervbe és úgy ő, mint az osztrákok négy-négy urat jelöltek ki békebírákul, akik azután 1342 márciusában Hainburgban összeültek és bölcs mérséklettel elejét vették a további bajoknak. Károly királyt ezek a béketárgyalások már betegen találták és 1342 július 16 -án meg is halt.

2 Élete, amely nem szűkölködött sötét, viharos napokban és években, végeredményben békét és áldást, hatalmat és dicsőséget hozott a magyar nemzetre. Halála után egy félszázad folyamára a megye életéből is kiestek azok a sötét és pusztító hadjáratok, amelyek egy évszázadon keresztül megtizedelték a lakosságot, új embereket vetettek a felszínre, de könnyet, fájdalmat és a drága magyar vérnek hiábavaló ömlését okozták. * * * Az a keret, amelyet a fegyverzajos országos politika szolgáltatott a sopronmegyei élet számára, nem gátolhatta meg a vármegye szervezetének erőteljes, belső kifejlődését, amelynek körvonalait a Kőszegiek hatalmának korában már vázoltuk. Ez a megyei szervezet 1320-tól 1342-ig szinte zavartalanul működhetett és a hétköznapi élet egyre több vonatkozására hatott irányítólag. Mielőtt azonban a ránkmaradt adatok világánál ezt a kérdést tüzetesebben tárgyalnánk, ismerkedjünk meg közelebbről a soproni fő- és alispánokkal és működésükkel. Pottendorfi Rudolf soproni főispán tulajdonképpen sem a király, sem a Kőszegiek ügyének nem volt előharcosa. Politikai szereplése arra volt jó, hogy a Kőszegiek hatalmának megtörése idejében, mintegy semleges fél gyanánt a megye érdekeit mind a két táborban képviselhesse. Amikor azonban törésre került a dolog, Pottendorfi Rudolfnak mennie kellett és a király feltétlen híve a Gutkeled-nembeli Amadé fia, Miklós, akit Felsőlendvai Miklósnak neveztek, nyerte 1 Nagy, I. 199. 1. 2 Mill. Tört., III. 133. 1.