Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

vonal mentén előfordul, nincs önálló flórája. A lándzséri Pálhegyet magas árnyékos erdőség borítja és a tisztások növényvilága semmiben sem különbözik a környező palák flórájától. Az alpesi flóra tagjai közül nálunk természetszerűleg hiányzik a havasi. A meglevő havasalji jelleg pedig megyénkben nem a legmagasabb hegycsúcsokon bontakozik ki, hanem patakok mellett, hegyi völgyekben, de sokszor olyan elzárt helyeken, hogy a víz hatását, amely ezeket a növényeket a szomszédos osztrák alhavasi régióból ide sodorta volna őket, kizártnak tekinthetjük. Ennek az a magyarázata, hogy a Rozália-hegység hideg és zord, a havat sokáig megtartja, a lue- és jegenyefenyő pedig aránylag oly alacsonyan kezd zárt területeket alkotni, hogy sok alhavasi jellegű növényt ősi maradéknak tekinthetünk itt. A Rozália- és a Soproni-hegység zártabb völgyeiben különösen jellemzők egyes nedves, süppedékes, sűrű mohával borított és vízzel átivódott rétek, amelyek növényzete emlékeztet Ausztria alhavasi rétjeire. Azt, hogy a jégkorszak elmultával a noricumi flóraterületet kiszorította a pannóniai, fényesen bizonyítja, hogy egyes mocsaras területeken szigetecskék gyanánt az eljegesedés korának növényei valamiképpen visszamaradtak. így a Hanság tőzegmocsaraiban is találtak alpesi növényt. Hasonló esetre a Balaton mellől is van példa. Hasonló mocsaras területen Soprontól keletre a két Tómalomnál, a pannóniai flóra kellő közepén olyan növényekre akadunk, amelyek hegyvidéki jellegűek. Sopron megye területén a vegyes erdők alakzata kevés helyen mutat szakadatlan erdőségeket. A Rozáliának magasabb gerincei Fraknóváráig és Szikráig, valamint a Lándzséri-hegység 500 méteren felülemelkedő fensíkja eredetileg ilyen erdőkkel volt borítva, amelyek vezető fája a Picea excelsa. Az erdei fenyők alakzata, amelyben a Pinus silvestris vármegyénk legelterjedtebb fája, különösen a délnyugati részeken alkot nagy, egységes, más fa keveredése nélküli erdőket. A magasabb hegyvidéken gyérebben található. A Lajtahegységben valószínűleg ültetésnek köszöni létét. A sopron-szombathelyi dombság és a Répce-medence gneiszén és csillámpaláin, valamint a harmadkori pontuszi emelet és szarmáciai rétegein elterülő erdők mind erdei fenyőkből állanak. Délen Borsmonostor, Ólmod és Zsidány falvaknál, északnyugaton pedig Nagymartonnái és Rét-