Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
Szatmár fia Miklós adományához II. Endre király is hozzájárult és a királyi jóváhagyás következtében a rokonok sem emeltek ez ellen kifogást. II. Endre és Szatmár fia Miklós halála után azonban a rokonok pört indítottak Rembald de Carumb templomosrendi mester ellen. Azt állították, hogy Szatmár fia Miklós a lovagrendnek adományozott birtokokat nem vétel útján szerezte, hanem örökségképpen szálltak azok reá és így azokat a nemzetségrokonok a törvényes szokás szerint pénzzel megválthatják. Meg is akarták váltani a birtokokat, de ez ellen a templomosok mestere tiltakozott és tagadta, hogy a kérdéses birtokok beválthatók volnának, mert azokat legjobb tudása szerint Szatmár fia Miklós rokonait, Osli comest, Miklós győri ispánt, Pétert, Györgyöt és Herbortot a győri káptalan elé idézték, hogy ott esküvel erősítsék meg azt az állításukat, hogy a végrendelkező Szatmár fia Miklós vitatott birtokait nem pénzen szerezte, hanem örökség útján szállottak azok reá. Az eskütételnél a király által Bársonyosból Győrbe küldött Csépán szerepelt mint pristaldus, azaz poroszló, aki azonban a kitűzött napon az említett rokonokat nem találta hajlandóknak az eskü letételére. Ennek következtében a kérdéses birtokokat Szatmár fia Miklós saját szerzeményeinek ismerték el és így, a velük megadományozott templomos lovagok jogos tulajdonának. Ezzel azonban még nem zárult le véglegesen a vitatott birtokoknak a sorsa. Szatmár fia Miklós leányának István nevű férje most azzal a követeléssel állt elő, hogy a templomos lovagok mestere az országos szokás szerint az említett birtokok negyedrészét engedje át neki. IV. Béla király István úr követelésének eldöntését az ország báróinak, a zászlósuraknak ítéletére bízta, akik úgy határoztak, hogy miután Szatmár fia Miklós a kérdéses birtokokat vétel útján szerezte és azokból leányának örökségképpen semmit sem hagyott, ezért sem leánya, sem annak férje azokból részt nem követelhet. Az ilyen értelemben hozott ítéletet a király megerősítette és Rembald de Carumb templárius mestert Csák soproni főispán a kérdéses birtokokba 1239-ben végérvényesen is bevezette. 1 1 Fejér, IV. I. 146.1.—Pesty Frigyes : A templáriusok Magyarországon, Pest, 1861. 37—38. Ik. — Rembald de Carumb (Carun)-ra. I. Reiszig i. m.
