Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
szerint Domonkos bán halála után örököse a monostornak adományozott falvak közül egyet ki fog választani, hogy ott szálljon meg és így a monostor többi népét ne zaklassa. Ez azért feltűnő, mert az apátságnak 1224 táján a megszállás miatt viszálya volt Domonkos bán fiával, Bors comessel és a szerzetesek ezekért a háborgatásokért a király előtt is panaszt emeltek. Nem valószínű, hogy az alapító Domonkos bán ilyen túlságosan előrelátó lett volna és így az oklevél szövege itt is célzatosságot árul el. Feltűnő továbbá az is, hogy az adományozott birtokok sorából Babaduri nevét az 1195. évi oklevél nem említi, pedig ez a név, amint az az 1190 táján kelt alapító oklevélből kitűnik, a XII. század végén még használatos volt, tehát az 1195-ös kelettel ellátott oklevél akkor készült, amikor ez a név a köztudatból már kiveszett. 1 A tulajdonképpeni hiteles kiváltságlevélnek Imre király azon oklevelét kell tartanunk, amelyben megparancsolta Sopron vár ispánjainak, hogy a Szűz Mária-hegyi monostornak földjén cseber adót ne szedjenek és szedni se engedjenek. Megtiltotta továbbá a cseberszedőknek, hogy a monostor népeinél megszálljanak. Meinhart és Micske (Michsa) falvakban vásárt engedélyezett, amelyeken a monostor vámot szedhetett. Az apátság népeinek pedig azt a kiváltságot biztosította, hogy csak a király vagy a megbízottja bíráskodhassék felettük. 2 Ennek a vásártartásnak az emlékét őrzi Meinhart új neve, a Kedhely, amelyet a keddi napon tartott vásárokról adott a községnek a vidék lakossága. A Babaduri hegyén letelepedett német eredetű ciszterciták jogaik és kiváltságaik biztosításának érdekében egész a római Szentszékig elmentek. III. Ince pápa 1204 április 19-én kelt oklevelében megerősítette a monostort a monostor helyének, továbbá Vkac (Ukacs), Melccharth (Kedhely) és Proscingen (Peresznye) nevű grangiáknak, azaz majorságoknak és tartozékaiknak birtokában. Ezek alatt kétségtelenül Ukacs, Meinhart, Peresznye és az előző oklevelekben névszerint említett birtokok értendők. Ugyanekkor a pápa a többi kiváltságokat is megerősítette és felsorolta a szerzetesek kötelességeit 1 Wenzel, XL 58.1.-Fejer, II. 300., VII. 5. 137., V. 1. 290. 1. — Szentpétery : i. m. 10—15. lk. 2 Nagy, I. 4. 1.— Fejér III. 1. 456. 1. (Tévesen 1224. évszám alatt.) Hitelességére 1. Szentpétery i. m. 17—22. lk.