Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

a II. Endre uralkodása alatt nyert agyagosi birtokáról Agyagosi­ágnak is szokták nevezni. Az ág tagjaira és birtokaira leghitelesebb első forrásunk az 1256. évi oklevél. Ekkor ugyanis Súr unokái, Péter fiai, Péter, Ger­gely és Frigyes (Feldre) a soproni várjobbágyokkal pereskedtek. Ezek visszakövetelték a soproni vár agyagosi jószágát, holott azt még II. Endre király adta cserébe Súrnak annak Adui nevű falujáért. A Súr-ág tagjai azonban annyira ragaszkodtak Agyagoshoz, hogy inkább húsz márkát fizettek a felpereseknek, csakhogy ezek a faluhoz való képzelt vagy valódi jogukról lemondjanak. 1 Két évvel később Péter és testvérei, Gergely, Frigyes és András nővérüknek, Margit­nak, őrsi Miske özvegyének hozományát és hitbérét követelték vissza Miskének első nejétől származó fiaitól. Kielégítésül ebben az ügyben 25 márkát kaptak. 2 Ugyanez időtájt Péter egy, a nővérétől az őrsi egyháznak adományozott szolgálót is visszakövetelt, de az odaítélő perdöntő esküre nem jelent meg. 3 Ennek az ifjabb Péternek a fiai közül András már 1269 táján választott bíróként bíráskodott a Ják nem tagjai között felmerült vitás ügyben. 4 Két évvel előbb pedig Gergely nevű testvérével együtt a soproni főispánnak, Aba-nembeli Nyéki (Athinai) Lőrincnek voltak bírótársaiul kijelölve a Ják nem és Keled fia Keled között támadt perben. 5 Harmadik testvérük, akit Súrnak hívtak, 1277-ben kaboldi várnagy volt. 6 Volt még egy Bibara nevű leánytestvérük is. 7 A nemzetség negyedik ága a Csornai-ág volt. Ennek az ágnak az első ismert tagja az az 1228-ban Csornán birtokos István volt, akinek a birtoka a premontrei prépostság földjének a közelében feküdt. 8 Csornai Istvánnak két fia volt, de mind a kettő magtalanul halt el. István fia István 1255-ben, az életfogytig való haszonélvezet jogának fenntartásával, testvérének, Ivánnak, vagyis Jánosnak a bele­1 Nagy, I. 23. 1. 2 Wenzel, II. 312. 1. 3 Wenzel, II. 293. 1. * Wenzel, X. 446. 1. - Kubinyi Oklevéltár. I. 177. 1. 5 Wenzel, X. 460. 1. — Kubinyi Oklevéltár. I. 54. 1. 6 Kubinyi Oklevéltár. I. 100. 1. 7 Hazai Okmánytár. I. 85. 1. — Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. II. 411-412. lk. 8 Fejér, III. 2. 146. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom