Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

megye területének nyugati határán éles morfológiai választóvonalat alakított ki. Sokkal nagyobb jelentőségű és a megye egész életének jellegére kihatással bíró süllyedés a győri medence vagy Kis-Alföld. Ennek megyénk területét is alkotó részei a sopron-szombathelyi törmeléklejtő és a Fertő-Hanság vidék. A sopron-szombathelyi dombság eredetére nézve folyami homok- és kavicslerakodás, amit kis löszfoltok tarkítanak. Kialakulásának a története a következő : Még mielőtt a pliocén-sivatag szele hozzálátott volna a terület letárolásához, a dévényi kapun keresztül a Duna és a Lajta-folyó elődjei a mai síkság fölött mintegy 50 méter magasan, hatalmas kavicsréteggel borították be a pannóniai rétegekből álló homok- és agyagfensíkot. Ez a kavicstakaró ma a pándorfalvi platóban meredeken emelkedik ki a Duna és a Fertő között. Ez a kavicstakaró tölti ki a Bécsi-medencét is és mivel Bécs fölött a schönbrunni Belvedere van ezen a szinten, Belvedere-kavicsnak is nevezik. A Bécsimedencéből még a kismartoni kapun keresztül is egy nagytömegű kavicsot szállító folyó vagy inkább sivatagi vádi lépett a magyar-medencébe és teregette szét hordalékát Sopron, Nagycenk és részben Kapuvár környékére. De ugyancsak sok kavicsot szállítottak az Ikva, Családipatak, Repce és Gyöngyös ősei is, mert éppen ezek törmeléke alkotja a sopron-szombathelyi dombság építőanyagát. A törmeléklejtők ősei már a pontusi tenger idejében is nagy területeket hódítottak el a tengertől, amit délfelől a mai Rába és Marcal közti kavicstakarót, a Kemeneshátat felépítő Ös-Rába hordaléka egészített ki. A Levantei-tó szereplésének végén már kisebb volt a törmelékszállítás és a mai folyók futása már felismerhetőbbé kezd válni. Ekkor már a kis bakonyi patakok hordalékai is — igaz, csak megyénk keleti határát érintve — résztvesznek a táj képének kialakításában. Ugyanekkor megszületik a visegrádi szoroson lefolyó Ös-Duna is, amely ekkor építi ki egészen Győrig hatalmas törmelékkúpját, levezetve a Levantei-tó dunántúli vizeit a Nagy-Alföldre. A levegőből finom por kezd aláereszkedni. Ez a lösz, a gleccserek horzsolta, marta sziklák és hegységek szelekszárnyára kapott pora. Ez a porhullás az évezredek hosszú során át többméteres vastagságú réteggel elborította a tájat ott, ahol eléggé megvédték a pusztai növények harasztjai és a széltől védett hegy- és domboldalak. A szűk kis völgyek széltől, víztől mentes rejtekében kiváló