Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Ennyi pénze természetesen a menekülő királynak nem volt. Átadta tehát összes magával hozott kincseit, de sokkal nagyobb értékű arany- és ezüstedényeit a herceg csak kétezer márkába számította be, úgyhogy a hátralevő összegért három vármegyét — Sopront, Mosont és Pozsonyt vagy Locsmándot — kellett zálogul adni. Frigyes a három vármegyét nyomban el is foglalta és Bélát csak akkor engedte tovább a határon időző nejéhez, amikor az ezt a szerződésfélét esküjével megerősítette. Frigyes azonban nemcsak azzal mutatta ki igazi arcát, hogy a keresztény szeretet megcsúfolásával a magyar királyt tőrbe csalta, hanem még azzal is tetézte a tatárokkal hadakozó ország bajait, hogy sereget gyűjtve, hadat indított a magyarok hátába. Az osztrák csapatok a Duna-mentén Győrig hatoltak és a várost, a várral együtt elfoglalva a tatárral versenyezve pusztították a vidék magyarságát. A győrvidéki magyarság azonban felkelt, visszafoglalta a várost, a várat pedig rágyújtotta a németekre, úgyhogy azok mindnyájan bennégtek. Az elzálogosított megyékben azonban tovább tartott az osztrákok uralma és Frigyes herceg felbőszülve a győri kudarcon, a menekülő magyarokon töltötte bosszúját. A menekülőktől a zálogba vett várak tatárok elleni őrzésére pénzt követelt és ha nem adtak, erőszakkal vett el tőlük mindent. Béla király az osztrák vendéglátásról szerzett tapasztalatokkal gazdagodva indult el Bécsújhely—Sopron—Kőszeg irányában a zákányi Dráva-híd felé. Béla ugyanis tartva attól, hogy a tatárok a Dunán is átkelnek, feleségét, a kis István herceget és leányait, a dunántúli egyházak kincseit és Szent István hamvait gyermekkori barátjára, a soproni eredetű Osli fia Herbortra bízta, aki előbb Spalatóba, majd pedig Kiissza várába vitte a királynét, az özvegységre jutott főúri asszonyokat és más nemes hölgyeket. A király vezetését a felvidéki urak helyett a soproni határon a kétségtelenül ott lévő Csák soproni ispántól a vasmegyei Hédernembeli Henrik, Geregye-nembeli Pál és mindenekelőtt az Ákosnembeli Detre vette át, aki még Kálmán herceg szolgálatából jól ismerte Szlavóniát és az odavezető utakat. Az ő segítségükkel jutott Béla Zágrábba, ahol még találkozott halálos sebével vívódó Kálmán öccsével. Szerencsésen jutott el Klisszába, ahonnét azután a Duna