Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
várjobbágyokat az oklevél szerkesztője, a bírótársak azonos szabadságúaknak tekintették a nemesekkel, vagyis a birtokos nemzetségek tagjaival. Ezt más vidékek okleveleiben is így találjuk. Feltűnő azonban, hogy a csornai prépostság, tehát egy magánföldesúr jobbágyait is hasonló szabadságú és rendű emberekként fogták fel, mert hiszen várjobbágy és nemes, tehát egyéb szabadsorsú eskütársak tanúságtételére utasították őket. Tehát a várjobbágy és a magánbirtokon élő jobbágy, ő — hiszen a csornai premontreiek az Osli-nemzetségtől kapták a horpácsi birtokot, ahonnan a szóbanforgó hat jobbágy származott —, valamit a nemesember, aki közvetve adózott a tized révén az államnak és az egyháznak, egyenlő szabadságúnak van feltüntetve. Ennek a sajátságos és eddig még nem eléggé méltányolt felfogásnak az a magyarázata, hogy a XIII. század első felében még élénken élt a köztudatban, hogy a várjobbágyok önként állottak a királyi várak szolgálatába, eredetükre nézve szabadsorsú, többnyire elszegényedett, katonáskodó nemes emberek, vagyis a foglaló nemzetségek leszármazottjai voltak, amit már magába véve nevüknek a jobb szóval összefüggő és abból leszármazott jobbágy alakja is bizonyít. Ugyanígy eredetileg szabadsorsúak voltak a magánföldesurak szolgálatába elszegődött vagy királyi várföldek eladományozása következtében földesúri fennhatóság alá került jobbágyok is. Ez a kor köztudatában szereplő egyenlőségi gondolat azután alapjává vált egyrészt a rendi értelemben vett nemesség, másrészt a rendi értelemben vett jobbágyság kialakulásának. Ennek a fontos kérdésnek a tárgyalása azonban szükségessé teszi úgy a gazdasági, mint a társadalmi fejlődésnek a vizsgálatát. * * * Nyugati harcaiban kudarcot valló népünk* lassan, szinte észrevétlenül kezdte ősi, nomádizáló szokásait levetni. Kétségtelennek látszik, hogy az augsburgi vereség után a földművelés egyre nagyobb tért kezdett hódítani a magyarság körében. A magyar ember addig a föld művelésére, az erdők és a bozótosok irtására nem szívesen vállalkozott, mert a harcon kívül csak a vadászatot, a halászatot és az állattenyésztést tartotta szabad emberhez illő foglalkozásnak, őseink már régi hazájukban megszokták, hogy az alsóbbrendűnek tekintett gazdasági munkára idegen eredetű szolgáikat alkalmazták. Uj hazájuk-