Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

résztvett az Endrére nézve gyászos kimenetelű, Rád-völgyi ütközetben is, ahol az egyik testvér Lampért halálát lelte. István clericus azonban dominusához annak bukása után is hű maradt és menekülése alkalmával is követte Endre herceget Németországba. Amikor azután Endre herceg király lett, hűségéért, szolgálataiért és testvére haláláért István clericust előbbi szabadságával megajándékozva, neki adta a Kyal nevű öt ekényi földet és őt magát királyi udvarába fogadta.

1 Ebből az oklevélből kitűnik, hogy ez a liber, azaz szabadsorsú ember, aki «omnis servitutis expers», azaz minden szolgaság és szolgáltatás nélkül bírta földjét, amit előzőleg szabadságával együtt elveszített, amikor a herceg szolgálatába állt, magát hűen annak alárendelte, amikor pedig visszanyerte előbbi szabadságát és szabad birtokát, egyúttal a király udvarának is a tagja lett. István clericus véletlenül éppen a király magán serviense is volt. Már az 1212. évi adományt megelőzően is az udvarban élt és a dominus körül végzett szolgálatot. Ennek következtében most az a különös ellentmondás jött létre, hogy a király elbocsájtotta serviensét és az előbbi magánserviensi szolgálattól mentes közszabadsággal ruházta fel őt, aki erre mintegy kiválik a dominus, a király udvarából azáltal, hogy a dominus őt és utódait felvette udvarának népei közé. Lényegileg azonban mennyire más volt ez a második udvarba fogadás. Ebben a második «in domo regia» fordulatban lévő ellentmondás — vagy ahogy Váczy Péter jellemezte, «ez a csodálatos kétlakisag» — a XIII. században is tovább folytatódott az oklevelekben a serviens kifejezés mellett. Megváltozott tehát ekkorra a terminológia, a szóhasználat, de a kifejezés mögött meghúzódó valóság kettős arculata örök, mozdulatlan maradt. A királyukat követő harcos serviensek, vagy egyenesen a cselédsorban élő, az udvar gazdasági szükségleteit betöltő tárnokok és famulusok, a tárnokok jobbágyai, a szakácsok, sőt azok a serviensek is,, akik urukkal együtt az udvarban tartózkodtak, amidőn megszűntek a királyi házban szolgálatot teljesíteni, midőn a király magánserviensi kötelékéből felszabadultak — királyi serviensek lettek. Ennek az ellentmondó kifejezéshasználatnak egyedül csak az a 1 Nagy, I. 7—9. lk. — V. ö. Váczy Péter: A királyi serviensek i.h.286— 287. lk.