Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

A német keleti tartományok védelmének biztosítása végett, azokat a Lajtától és a Morvától nyugatra eső vidékeket, amelyeket, az 1043. évi béke értelmében III. Henriknek engedték át a magyarok nem egyesítették a keleti határgrófsággal, hanem új határgrófságot alakítottak belőlük. A határvédelemnek ez a megerősítése annál is inkább szükséges volt, mert Németország fönnhatósága, amelyet 1044-ben Magyarország fölött nyert, gyorsan véget ért. Ezt a terü­letsávot 1043 november végén a király valószínűleg Adalbert osztrák őrgróf fiának a bátor Luitpoldnak adományozta. A fiatal Luitpold azonban néhány nap múlva, december 9-én meghalt. 1045-ben az új határgrófságot az ismeretlen származású Siegfried kezén találjuk. Ez a Siegfried volt az, akinek a német király, aki a meghódított új területen a föld urának tekintette magát, 1045 március 7-én a Fischa és a Lajta között százötven jobbágy telekkel felérő földbirtokot ado­mányozott, amely terület nagyságát ezután mérték ki. Ehhez az ado­mányhoz július 15-én még terjedelmesebb adományok járultak a Duna, Taya és Morva között, különösen pedig a mai Stillfried körül. Ezekkel a gazdag adományokkal az új őrgróf hatalmának szilárd ala­pokat akartak adni, 1 de jelentős az adományozás azért is, mert az egykori soproni-mosoni végekhez tartozó Lajta-Fischa közén Sieg­fried volt az első német nagybirtokos, akinek birtokszerzéséről ok­leveles adataink vannak. A jobbágytelkek nagyságának későbbi meg­határozásából pedig az következik, hogy ezt a vidéket akkor még föld­műves német parasztság nem lakta. Siegfried azonban úgylátszik csakhamar meghalt vagy elvesz­tette a határgrófságot, mert 1045 után sem őt, sem más határgrófot nem említenek. 1051-ben, az újabb magyar hadjárat után, a határ­grófság kormányát úgylátszik Adalbert osztrák őrgrófra ruházták. 2 Az újabb ellenségeskedést a németek kezdték meg. Gebhardt regensburgi püspök, II. Konrád harcias és erőszakos féltestvére 1050. tavaszán seregével hirtelen átkelt a Lajtán, megtámadta a há­borúról mit sem sejtő vidéket és sok zsákmányt ejtve indult vissza hazájába. A magyarok sem voltak restek és a soproni-mosoni végek csa­patai a bajor sereg nyomában Ausztriába törtek és kegyetlenül gyuj­l Huber i. m. I. 169-170. lk. 2 Huber i. m. I. 170-171. lk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom