Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
jével többízben állott ellentétben. II. Konrád dédunokája volt annak a Vörös Konrád lotharingiai hercegnek, aki 955-ben Augsburg alatt a magyarok ellen vívott csatában elesett. II. Konrád egyénisége más volt, mint elődeié. Lelkétől távol állottak III. Ottó klasszikus, világbirodalmi ábrándjai és II. Henrik megalkuvásra hajló belátása és keresztényi kegyessége. Irántunk érzett rosszindulatának gyökerei családi hagyományokba nyúltak vissza és nem tudta elfeledni harcos szépapjának halálát. A német nagypolitika éppen az akkor Bizánctól egyre inkább távolodó és függetlenebbé váló velencei államnak a német-római birodalomhoz való fűzésén munkálkodott. A német politikát ellenző és ezért Velencéből elűzött Orseolo Ottó dogé Konstantinápolyba menekült, felesége pedig gyermekeivel, Péterrel és Froilával együtt Szent István udvarában találtak új otthonra. De megmozdultak Ottó dogé érdekében a világpolitika gépezetének kerekei is. Szent István és Kresimir horvát király sógoruk érdekében a dalmát városok elfoglalására indultak. A készülő magyar-horvát-velencei szövetség, a német császárságra nemcsak Velencében, hanem a szomszédos Karinthiában is veszedelmessé válhatott volna, ha Ottó útján a bizánci császár támogatását is megnyeri. Ez a megfontolás késztette II. Konrádot a bajor hercegség betöltésében és Bizánccal való szövetsége tervében megnyilvánuló magyarellenes politikára. Konstantinápolyban azonban követei sikertelenül jártak, mert Szent István és sógora, az ott tartózkodó száműzött Ottó ellenkező irányban hangolták a bizánci udvart. Közben Velencében 1029-ben vagy 1030 elején elűzték Konrád védencét, aki most attól tartott, hogy az Orseolok ragadják kezükbe Szent István segítségével a hatalmat. Ezek a bonyolult ügyek szolgáltattak közvetlen okot a német hadüzenetre, de II. Konrád végső célja a magyar királyság hódoltatása, birodalmához való csatolása volt. Az ő szemében — aki Itália, Németes Franciország egyesítésének gondolatával is foglalkozott — a Karolingok egykori pannóniai tartományát birtokló magyar király, a birodalom hűbérese volt, akit most, miként a lengyel és a cseh hercegeket, hűségesküre akart kényszeríteni. 1 1 Huber Alfonz : Ausztria története. I. 164— 165. 11c. — Hóman Bálint : Magyar Történet. I. 242— 244.1k. — Pauler Gyula : A magyar nemzet története az Árpád házi
